Az időutazó
Körülnézett. A táj ismerős volt. Járt már itt. Itt volt az a platán fa, amit látott cseperedni évszázadokon át. Emlékezett azokra, akik ültették. Egy férfi és egy nő ültette, hálából azért, hogy gyermekük született.
A Remény napja
Háború volt. Nem emlékeztek már az okára... egyszerűen csak tartott, évtizedek óta és pusztult el benne a világ. Voltak túlélők, szanaszét a térben, a vakszerencse tette őket baráttá vagy ellenséggé.
Érzéspostás
Rafraf a patak partján ült és figyelte a vizet. Szerette nézni… elképzelte, hogy minden induló hullámmal üzen valamit a világnak. Gyakran ücsörgött itt, néha türelmet küldött az embereknek, néha megértést, máskor örömöt. Csak ült a parton és azzal, hogy nézte a vizet az érzés átszivárgott a vízcseppekbe és már utazott is, ki tudja hová...