Az időutazó
Körülnézett. A táj ismerős volt. Járt már itt. Itt volt az a platán fa, amit látott cseperedni évszázadokon át. Emlékezett azokra, akik ültették. Egy férfi és egy nő ültette, hálából azért, hogy gyermekük született.
Körülnézett. A táj ismerős volt. Járt már itt. Itt volt az a platán fa, amit látott cseperedni évszázadokon át. Emlékezett azokra, akik ültették. Egy férfi és egy nő ültette, hálából azért, hogy gyermekük született.
Háború volt. Nem emlékeztek már az okára... egyszerűen csak tartott, évtizedek óta és pusztult el benne a világ. Voltak túlélők, szanaszét a térben, a vakszerencse tette őket baráttá vagy ellenséggé.
Rafraf a patak partján ült és figyelte a vizet. Szerette nézni… elképzelte, hogy minden induló hullámmal üzen valamit a világnak. Gyakran ücsörgött itt, néha türelmet küldött az embereknek, néha megértést, máskor örömöt. Csak ült a parton és azzal, hogy nézte a vizet az érzés átszivárgott a vízcseppekbe és már utazott is, ki tudja hová...