abstract-1264071_1280Van az úgy, hogy este a napi teendők, majd az otthoni „műszak” után úgy bújsz a szemed fénye mellé az ágyba jó éjszakát puszira, hogy már laposabbat pislogsz, mint Ő. A mesekönyv pedig súlyosan nehezedik a kezedben, csúszik egyre lejjebb. A gyerek meg néz rád izgatott szemekkel és suttogja füledbe: mesézünk?
Na, akkor jön a kútfő! Mert a mese elalvás előtt igenis fontos. Egyúttal élvezetes is.

Észrevettem, hogy a fiam nagyon élvezi, amikor egy mesében Ő a szereplő, a történet a napjáról, az eseményekről szól, amiket átélt. Van, hogy visszakérdez, van, hogy kijavít – így írjuk mi együtt az esti mesét.
Tegnap ekképp költöttünk.

Volt egyszer egy kisfiú…, aki idén nyáron már sokfelé járt, otthonától távol. Ezt a hetet szülei úgy szervezték, hogy a közelben táborozzon. Két sarokra lakhelyétől uszoda van; ismeri jól a helyet, a tanévben oda jár úszóedzésre. Most nyári táboroknak ad otthont a BVSC strandja, az idő is kegyes, napfényben töltik az időt a gyerekek.
Egyik nap a kisfiú anyukájával reggelizett. Az előző este kisült szilvás pitét majszolták citromos teával, mikor Boldi lelkesen bevetette ötletét.
– Anyuci! Holnap csináljunk a tábor után valami közös programot!
– Persze! Van javaslatod?
– Menjünk a Pánlikába egy jót enni és hívjuk a barátokat is!
Kedd este a család a Liget népszerű bisztrója előtt állva igyekezett kitalálni mit egyenek. Boldizsár ragaszkodott a sült krumplihoz, mire apukája javasolta mellé a rántott sajtot. A kis torkos beleegyezett. Röviddel a rendelés után már az asztalukon illatoztak a falatok.
….
– Anyuci! Azt is mondd el – vetette közbe hallgatóságom – hogy egyedül vágtam fel a sajtot, késsel-villával.

A kisfiú kérlelve nézett édesanyjára, hogy vágja fel neki a sajtot. Anya türelemmel biztatta, próbálkozzon a művelettel ő maga. A vágás sikerült, a falatok önállóan sorakoztak és kezdték meg a kihűlést. A frissen sült étel hamar elfogyott.
– A sajtot tulajdonképpen az áfonyalekvár miatt szeretem. – közölte Boldi az üres tányérra nézve.
Anya elnevette magát. – Drágám! Ez most nem az a fajta sajt volt. Látod lekvár sem volt a tányéron.
Közben odagondoltad? – kérdeztem viccelődve, mire már a gyerek is kacagott.

És együtt kacagunk az ágyban. A mesélés előtti fáradtság már messze járt.
– Mondd tovább! Mi volt még? – biztatott a gyerek.

A kisfiú nagy felfedező volt. Nyitott szemmel járt, ami érdekes volt számára azonnal rákérdezett. Így történt, hogy észrevett a pultnál egy nagy tálnyi sárga valamit. Faggatni kezdte a pincér fiút, aki a család limonádéját készítette, mi az a sárgaság. Kiderült, hogy reszelt gyömbér az. Van olyan ital ugyanis a kínálatban, amit avval ízesítenek. Kikerekedett szemeit, elgondolkozó tekintetét észrevette a közelben serénykedő pincérlány. Poharat vett magához. Narancs és citromszeleteket helyezett az aljára, teás kanálnyi gyömbért pottyantott bele, kis cukorsziruppal vegyítette, majd vizet töltött rájuk. Két kis szívószállal együtt odanyújtotta a koktélt Boldinak. – Egészségedre!
Csillogtak az örömtől a gyermeki szemek. Az üdítő az utolsó cseppig kifogyott a gyerekek által oly kedvelt szívószálas szürcsölés útján.

Anyuci! A néni nagyon aranyos volt, hogy csinált nekem külön gyömbéres limonádét. – ékelte be emlékeiből az érzést.

Lassan besötétedett a Liget fái alatt, ideje volt nyugovóra térni. Otthon még a tisztálkodás és egy kis természetfilm következett. Anya az esti teendők után idebújt fiához és mesébe kezdett. A történet nem volt hosszú, de mindketten élvezték. A végén a kisfiú behunyta szemeit, anya pedig szép álmokat kívánt neki.

– Ez most van, akkor jó éjszakát! – ölelésre nyújtotta vékonyka karjait és magához szorított.
Aztán magamnak is mondtam egy mesét, a napi eseményeimnek átgondolásával. Hogy emlékezzek rá, mit csinálnék újra szívesen, vagy mit csinálok legközelebb másképp.