Korábban az éttermi hostesstől kaptunk egy tányéralátét nagyságú színezőt sok-sok ceruzával. Örülök, hogy a vendéglátóhelyek gondolnak a kicsikre is és felkészülten várják az aprónépet.

Döntésünk megszületett, az ajándék a színező lesz. A kalózhajó és a papagáj Boldizsár keze munkájától már színben pompázott, amikor elhatároztuk, hogy ezzel lepjük meg a hölgyet, aki általunk becsült koránál fogva a Dédi mama is lehetne. Besegítettem a munkába, így a maci, az arany sörényű táltos paripa és az eper is szín teli lett.

– Anyuci! gyere oda te is…  – kérte megilletődöttem a művészpalánta.

– Persze, hogy oda megyek, én is szeretném köszönteni a nénit. – mondtam bíztató hangon.

Megfogtuk a lapot odasétáltunk. Elnézést kértünk a zavarásért…

– A szomszéd asztalnál ülünk és megláttunk a fénylő tortát. Arra gondoltunk, hogy egy szerény ajándékkal mi is köszöntjük Önt. Boldog születésnapot!

– Nahát! – lepődött meg a hölgy és mosolyra szaladt a szája. Tudjátok mennyi lettem? 91! – mondta büszkén. Na, adj egy puszit! – kérte Boldit, aki nagy örömmel nyomott is egyet az orcájára.

Visszaültünk az asztaltársaságunkhoz és vidáman szorongattuk egymás kezét a fiammal. Milyen jó volt ez az ajándékozás! Tisztára feldobódtunk tőle.

Néhány perccel később vállamon puha érintésre lettem figyelmes. A hölgy barátnője volt, odajött megköszönni a figyelmességünket és büszkén, csillogó szemmel mesélte, neki is ilyen korú unokái vannak.

A hölgyek és az idős úr, aki kísérte őket a távozáskor hatalmas kacajban törtek ki. Az ünnepelt asszony, ugyanis az asztaluknál felejtette botját, amivel közlekedni szokott.

– Úgy látszik ez a figyelmes ajándék elfeledtette velem, hogy mennyi idős is vagyok! – mondta tréfásan, majd hozzátette Boldinak intézve szavait – a rajzot pedig ki fogom tenni otthon, hogy emlékezzek a kedvességedre.

Így történt, hogy egy esős őszi hétköznapon a pillanat elfeledtette az ismeretlen hölggyel, hogy mily’ sok év szaladt el, mióta megszületett.

 – Szendrei Ági