(Nem)mindennapi Nő- Koncz Teréz

2015. október 20-án újra beindult a (Nem)mindennapi Nő előadássorozat, melyen ez alkalommal a budapesti Grundon lehetett részt venni. Körmendi Nóra, írónőnek és a Nő arcai magazin főszerkesztőjének ezúttal egy filmrendező, Koncz Teréz volt a beszélgetőpartnere.

Koncz Teréz film- és televíziórendező szakon végzett 2011-ben a Színház és Filmművészeti Egyetemen, Enyedi Ildikó és Máthé Tibor osztályában. Diplomafilmje a Mariann eljegyzése volt, amit Los Angelesben a Fester Film Fest és az International Film Festival of Cinematic Arts programjának keretein belül is levetítettek. Rézit nem csupán a film világa, hanem a költészet is érdekelte. A gimnáziumi évek alatt írt verseinek gyűjteménye Vajevőverseny címmel jelent meg 2009-ben, melyben kendőzetlenül ír a saját harcáról az anorexiával és mindazokról, amiket átélt ebben az időszakban.