Mint szárnyaszegett madár zuhanok a
halovány mennybolton.
A szél a húsomba vág, de már nem érzem.
Az ég fénytelen arcát felém fordítja:
tudom, hogy nem fog elengedni.
Vajon mikor fogsz rám újra ragyogni?
Sóvárogva várom, hogy fényeddel ismét
elvakíts és én gondtalan újra karodba
hullok.

 Szabó Kitti