A lány egyedül sétált az esőben. lassan már 2 hónapja volt az idegen országban, de néha mégis elfelejtette hol van. szeretett egyedül lenni, sétálni, nézni a házakat és az embereket. sokszor érezte magát furcsán idegennek, ahogy az utca emberei- itt főleg munkások voltak, olivaszedő napszámosok- akik annyira megbámulták, mintha nem is ember lenne.
…eddig együtt volt vele, mint minden éjjel, de ez most más volt. Néhány nap óta sok minden megváltozott benne. vonzódott az egyszerűség és a hétköznapiság után, mintha ez egy soha meg nem valósuló álom lenne… minden ember menekül a hétköznapoktól, pedig ha figyelünk a megszokott különlegessé, a hétköznapi csodává és a profán mennyeivé tud válni, de csak akkor ha figyelünk egy kicsit… és nem kifelé, befelé. minden szín, érzés belüről árad kifelé. Sokszor úgy képzelte, hogy minden embernek megvan a maga színe, amit kifelé áraszt, és ez lehetne a világ összes színáének összes árnyalata, de sajnos a legtöbbször nem látott mást, csak szürkét. Még néhány emberben léteztek színek, de azok is csak elsuhanó pillanatokban lehetett észrevenni, amikor az ember maga, nem is tudott róla.

By |2018-12-01T01:15:58+00:00december 1st, 2018|Kultúra|