Előfordult már életed során, hogy nem tudtad mi az irányod? Jutott eszedbe az, hogy valójában neked még sosem volt irányod? Egyéni irányokról is lehet beszélni vagy csak magáról az irányról van értelme beszélnünk? Lehet, hogy egész addig kellene visszamenni, hogy feltedd azt a kérdést, mi az irány?

Ha a polcról lelökünk egy cserép virágot, az esése közben annak is van iránya. A végén pontosan tudjuk, hogy előbb-utóbb, de a földre fog érkezni. Vagy érdemes lenne ezt is megkérdőjeleznünk? Azt már nem tudjuk biztosan, hogy a cserép vagy a virág eltörik-e. Esetleg csak kiömlik a föld, vagy még az is a cserépben marad. Az is előfordulhat, hogy örökre búcsút vehetünk a növénytől, mert nem élte túl a zuhanást, de annak a lehetősége is fennáll, hogy életben tudjuk tartani az esése után. Csak némileg új körülmények közé szükséges helyeznünk a virágot és esetleg a rehabilitáció is ráfér.

Tegyük fel, hogy mi vagyunk ez a cserepes virág és valaki meglökött minket egy polcon. Áldozatok lennénk és meg kellene várnunk azt, hogy törvényszerűen a földre zuhanjunk? Miért vesszük törvényszerűnek a földre zuhanást?

Esetleg lehet annyi éberségünk, hogy némi ingadozás után a polcon tartsuk magunkat? Ha már zuhanunk, ki kell várnunk azt, hogy eltörjünk, kiszóródjon a föld alólunk vagy épségben érkezzünk a talajra? Vagy a várakozás helyett tehetünk is? Mennyiben van döntési lehetőségünk és mennyire van a kezünkben a változtatás lehetősége? Látjuk a kezünkben rejlő lehetőségeket? Képesek vagyunk hatni, befolyásolni, adott esetben irányítani azt, hogy mi legyen a történés kimenetele? Mely történés az, ami velünk is történik?

Van egy olyan kellemes tulajdonságunk, hogy nem vagyunk növények. És, ha csak a fizikai képességeinket vesszük számon, nem vagyunk tehetetlenek zuhanás közben, hiszen van kezünk és lábunk, ami egy növénynek nincs. Valamivel gyorsabbak is vagyunk, mint egy virág, így akár a zuhanás közben fordulhatunk egyet és az arcunk helyett a hátunkra is érkezhetünk, vagy a karunkkal tompíthatjuk az esést. Így lehet, hogy nem szükségszerű tehetetlenül elszenvednünk a zuhanás irányát, mint azt talán elsőre gondolnánk.

Viszont mégis van valami a virágban, amivel nem tudjuk felvenni a versenyt. A virág átírhatatlanul mindig arra törekszik – hiszen ez van belékódolva – hogy képességeihez mérten túlélje a körülményeket. Sosem kérdőjelezi meg a képességeit, sosem fordul magával szembe, sosem adja fel. Hiszen ő egy virág.

Az lehet egy rádöbbenés, amikor fel tudjuk ismerni a képességeinket egy virág ösztönös viselkedésében. És rájövünk, hogy képesek vagyunk az életre törekedni. Márpedig, aki az életre törekszik, az képes az irány felismerésére és annak megfelelően dönteni és változtatni a körülményein, akár fejlődésre törekedni. Így lehet egy virágnak akkor is van iránya, ha épp nem zuhan, hanem a polcon gyönyörködhetünk benne.

Tegyük fel, hogy ez a virág mi vagyunk.

– írta: Herédi Renáta 

By |2018-10-06T01:28:11+00:00október 6th, 2018|Az irány|