fotó: Balázs Márton

Megcsillan a csillagpor
Száll a Szó, mely indító
Barna szempár elmereng
Nagy levegő, harcra fel!
Újra indul az a nap
Mely számra más, de ugyanaz,
Haza vágyik minden nap
Otthont keres, mely Benne van.

Száll a kérés hívó Szava,
Felhők tánca körbefonja
Megnyílik a messzeség
Barna szemben fájó üresség.
Könnyű fenn a szárnyalás,
A Föld feletti lázadás
Fentről nézve minden más,
Könnyebb már a távolság….

Ablakon a lámpa fénye,
Tükörben az arc, mely visszanézne
Szemében a barnaság és az
Otthontalan némaság:
Biztos ez az Élet?
Indulások, Érkezések
Helyekre, melyek másnak szépek?
Elillan a nyugalom, lopott perc az izgalom.

Emberek és Érintés,
De hova lett a meghittség?
Éjszakában érkezés, hajnalokban ébredés,
Kis lakás, mi körbefog
Szűk a tér, mely belül összenyom.
Barna szempár könnyekkel
Legördülő cseppekkel
Falakban a létezés, hiányzik az érintés.

Csillagfény és tündérszó,
Eljutott a hívó Szó,
Csodát rejtő barnaság
Föld felett már messze jár.
Könnyek nyomán könnyűség
Megjelenik a békesség
Szárnyalás a Föld felett
Már engedi hát, hadd legyen …..

Felhők felett csillagpor ,
Szárnyal már a hívó Szó,
Falak nélkül szabadság ,
Hív az Élet, az Otthon vár!
Megolvad a sötétség
Felizzik a melegség
Halk neszként egy lassú ütem
Ritmusosan újra lüktet…

Eloszlik a ridegség,
Kéz a kézben már meghittség,
Érzi már, hogy Hazaér és
Melegséggel telt az Érintés.
Megbékélő lázadás
Leomlik minden, mi összezárt
Az eltűnő falak helyén ,
A hívott Szó újra életre kél.

Ha leomlik minden, mi körbezárt, az Otthon újra Rád talál …

 

                                                                                                                          Kincses Adrienn

By |2018-10-03T12:47:07+00:00október 3rd, 2018|Kultúra|