Vágy

Nehéz, most nehéz megszólalni.
Látható arcomat nem keresi senki.
Az ablak körül tapogatnak, keresnek,
félénken ujja nyomai az üvegen peregnek.
Kékes ködbe lehelem, amit érzek,
fagyossá vált szívek között élek.
Vággyal fekszem és vággyal kelek,
míg testem éjjelente nyög, hogy beteg.
Titkok őrét a kulcsai közt keresem,
sötétre festett arcok között a nevét lihegem.
Lógnak az aranyos fémek az elfeledett padláson,
puha réteget vet a por egy kopott ládikón.
Lesöpröm, hogy fellobban pora a tetejéről,
izzó kilincsek pattannak le a fedeléről.
Felnyílik a doboz, megnyílik a fénye,
a titokkal magával ragad a mindenség gyönyörűsége.
Elgyengül a test, megtörik az anyag,
félként egy egésszé tettem magamat.

By |2018-01-17T17:50:36+00:002017. 7. 31. |Categories: Kultúra|0 hozzászólás

Hagyj üzenetet

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Támogasd az Egyesületet

Ha tetszik a munkánk, kérünk, hogy támogass minket egy csésze kávé vagy csokor virág árával!

Csésze kávé

450 Ft

Csokor virág

2500 Ft