„Két ember tánca sosem lehet egyforma. A mozdulatok legyenek természetesek, mint a szél fújta lomboké vagy a tenger hullámaié….” Ezt a kis idézetet Isadora Duncan-től azért választottam a cikk nyitójaként, mert tökéletesen leírja azt, amit először megpillantottam a Hula táncban.

A következőkben egy interjút olvashattok, amit Gyenes Tímeával(Magyar-Hawaii Kulturális Egyesület elnöke, Hula tánc oktató) készítettem. A beszélgetést követően alkalmam nyílt csatlakozni a táncórához, elmerülni ebben a lágy, természetes közegben és mozgásban, amelyben óriási szerepet kap a természet és az ember kapcsolata és ebben maga a nő is. Fogadjátok szeretettel.

Nő Arcai Magazin: Hogyan jött be a tánc az életedbe? Mi volt az ami miatt a tánc mellett döntöttél és aztán meg is maradtál mellette?

Gyenes Tímea: Sokrétű az a folyamat, ahogyan ez elindult. Alapvetően végzettségem szerint kulturális antropológus vagyok és mindig is érdekeltek a különféle kultúrák, az hogy az emberek hogyan kommunikálnak egymással. Másfelől éveken át sportoltam: kézilabdáztam, aikidóztam, ez az egyetem végére megváltozott, akkoriban inkább csak a suli volt fontos. Az érdeklődési köröm a hawaii , illetve az egész polinéz kultúra felé indult el, amelyből elméletben már láttam azt, hogy milyen fontos a család, a nőiség szerepe ott, és emiatt merült fel bennem az is, hogy ki szeretném próbálni, milyen ez a gyakorlatban, a mindennapokban, hogyan mozognak ott, milyen a táncuk. A fiam születése után egy-két hónappal épp Magyarországra jöttek Hula tanárok, az ő workshopjukra sajnos nem sikerült eljutnom, azonban miután megszületett a második gyermekem, ismét adódott arra lehetőség, hogy részt vegyek egy képzésen, amire már eldöntöttem, hogy akármi is lesz, megyek. El is mentem és szerelem első látásra volt a tánccal való találkozás. Annyira megfogott, hogy teljesen megszállottja lettem, és azóta folyamatosan jelen van az életemben. Voltam kinn Hawaii-n is, ott is tanultam a táncot kinti mesterektől, egy nemzetközi Hula konferencián vettem részt. Amit tanultam és tanulok folyamatosan azt igyekszem átadni itthon. Mindennap van ennek egy „áldása”, kimozgat a hétköznapokból, egy motiváló, megtartó erő az életemben.
A Hula tánc képekben mesél, minden tánc egy történetet ad elő, például, hogy milyen szépek a növények, milyen csodálatos az illatuk. A leglényegesebb, hogy megmutatjuk, milyen érzelmek vannak bennünk, akár fájdalomról, küzdelemről, akár szerelemről, vagy egy csodás nap elmeséléséről is van szó. A Hula tánc mélyen kapcsolódik a földdel, mezítláb táncolunk, mindig érezzük a talpunk alatt, ez tart lenn minket a valóságban, illetve az „égiekkel” is van egy kapcsolat a hawaii kultúrában, és a női energiákat is felszínre hozza. Nagyon sok rétege van a táncnak, vannak teremtő, gyógyító táncok is. A zene pedig egyszerűen csodálatos. Lehet lágy és dallamos, lehet nagyon kemény, pörgős is, mikor például csak dobolnak benne.

N.A.M.: Ahogyan olvasgattam, keresgéltem információt a Hula táncról, magam is arra bukkantam, hogy nagyon hangsúlyos az ember és a természet kapcsolata benne és ez a táncban is megjelenik tehát ha jól sejtem.

GY.T.: Igen, illetve az emberi kapcsolatainkban is… teljesen más, mint egy fitnesz óra például, vagy mondjuk egy tangó, vagy bármilyen páros tánc – alapvetően ez egy önmagunkat kifejező tánc, amely során találkozunk és ezen keresztül kommunikálunk a környezetünkkel. Ha van egy csapat, nagyon fontos, hogy ők együtt mozogjanak, mint egy halraj: mindenki egyformán mozdul és ezzel egymást erősítik. A gyengébbeket húzzák az erősebbek. Mondják, hogy minden csapat annyit ér amennyit a leggyengébb láncszem és pont a közös tánccal segítik egymást, hiszen a testnek nincs más választása, mint hogy kövesse ezt az erőteljes hullámzást, mozgást.

N.A.M.: Nagyon érdekes amit mondasz, tapasztaltam hasonlót amikor hastáncoltam csoportban, illetve nem is kell messzire menni, egy-egy női beszélgetésben, közös munkában is azt amiről beszélsz.

GY.T.: Még az is érdekessége, hogy nem érünk hozzá a saját testünkhöz tánc közben, és a többiekhez sem, de mégis egyben vagyunk, együtt mozgunk. Mindig van egy nyitó kör, egy úgynevezett kántálás, amikor hawaii-ul énekelünk el egy imát, amivel kérjük, hogy a tudás maradjon bennünk. Ez olyasmi mint egy meditáció , amikor ki kell kapcsolni, nem számít mi volt előtte a munkahelyemen, otthon, itt van ez az egy-másfél óra és csak ez van. A tánc annyira elvisz, és a közösség, hogy nem is gondolunk másba bele.

N.A.M.: Azt már láthatjuk, hogy hogyan találkoztál a tánccal, de ebből miként alakult ki az, hogy tanítod is?

GY.T.: Hát, nem úgy indultam neki  Amikor lomi-lomi masszázst tanultam – ami egy hawaii masszázs technika -, ott is lehetett tanulni egy-két lépést a Hula táncból. A csoportom oktatója megkért, hogy táncoljak el egy táncot a többieknek, és gyakorlatilag ők mondták, hogy szeretnének hozzám járni tanulni. Tulajdonképpen ők kérték, hogy tanítsam a táncot – így alakult..

N.A.M.: Mit ad neked a tánc, mi mindent tapasztalsz általa magadból?

GY.T.: Maga az, hogy foglalkozom emberekkel és az ő szemszögükből nézem sokszor ezt az egészet – ez segít erősíteni, támogatni őket, hiszen nagyon sokan kishitűek, nem látják szépnek magukat, sem belül sem kívül, de a tánc által fel tudnak szabadulni a gátak. Segít felismerni azt, hogy mindenki szép és egyedi. Eleinte a tükörnek háttal táncoltunk és szépen, ahogy barátkoztak saját magukkal a lányok, úgy kezdtünk el a tükör felé táncolni, hogy lássák is magukat: „igen, ez én vagyok, és így vagyok jól”.

N.A.M.: Ha jól értem, a tánc önbizalmat is ad a nőknek.

GY.T.: Nagyon bízom benne, hogy ez igaz, én legalábbis igyekszem ezt táplálni bennük – utána viszont mindenkinek a saját munkája belül, hogy ezzel mit kezd. Én itt másfél óráig vagyok, utána, hogy ki mit visz ebből haza, hogy tekint előre, az már más dolog.

N.A.M.: Voltak-e nagyobb változások, fordulópontok a táncos életed során? Ki tudnál-e emelni fontosabb eseményeket, amik gyökeresen megváltoztattak, átfordítottak valamit benned?

GY.T.: Amit kiemelnék változásként magamban, hogy a pozitív életszemléletemet meg tudom tartani, ami nagyon fontos nekem is és a gyermekeimnek – őket is próbálom ebben a szellemiségben nevelni. Az, hogy eljutottam Hawaii-ra, nagyon fontos esemény volt, egy élő, érző kapcsolatot nyitott azzal a világgal, illetve ez által olyan embereket ismerhettem meg, akik nagyon nyitottak, elfogadóak, szeretettel teliek. Azon dolgozom, hogy amit a tánc megnyitott bennem, minél több embernek megmutassam. Tavaly alapítottunk egy egyesületet, amelynek elnöke vagyok – ez a Magyar-Hawaii Kulturális Egyesület -, egy fesztivált is csinálunk július elsején, ez lesz az „Aloha Fesztivál”, amely során ingyenes programok lesznek és jöhet bárki – lehet táncolni, jöhetnek családosok, gyerekekkel, hogy érezzék az erejét annak, amit képviselünk, lássák azt, hogy lehet másképp is élni, nem csak a rohanó hétköznapok vannak. Amit még kiemelnék, hogy mit változtatott a tánc az életemben: alapvetően nagyon fiús lány voltam, ugyebár az aikidó is egy harcművészet, nem a nőiességéről híres, rock és heavy metal zenét hallgattam. Van ez – ezeket most is hallgatom, ugyanúgy bőrdzsekiben is járok -, és van az amilyen én vagyok igazából, amilyen a nő bennem, ez a kettő megfér egymás mellett most már, viszont régebben ez nem volt, nem akartam annyira nőies lenni.

N.A.M.: Köszönöm, hogy ezt megosztottad, első ránézésre nem hittem volna. Nagyon harmonikusnak, nőiesnek látlak, és lehet, hogy pont amiatt mert mindannak teret adsz magadban elmondásod alapján, amit szeretsz, hiszen mindezek megférnek egymás mellett, együtt.
Arra lennék még kíváncsi, hogy mi az, amit maga a tánc tanítása ad neked?

GY.T.: Elsősorban az embereket, akiket megismerhetek általa, akiket tanítok: ez a csapat, akikkel most megy a tanfolyam és ma is óránk lesz, októbertől van együtt. Kitartóan jönnek mindig, fontos nekik ez a világ és ez egy olyan visszajelzés számomra, hogy amit csinálok annak van helye. A tanítás azt adja, hogy az emberekkel tudok kapcsolódni általa, mutatok valamit nekik, ami számomra fontos, értéket képvisel, ők pedig „veszik a lapot”, értik, szeretik. Másodsorban pedig a hawaii kultúra ápolását.

N.A.M.: Ha jól értem, amolyan közvetítő szereped van a nők és a tánc, illetve maga a hawaii kultúra között?

GY.T.: Igen, ez így abszolút találó. Mesélni is szoktam, mindennek megvan a története, és nem csak a táncokhoz kapcsolódó történeteket hanem szélesebb körben – hawaii mitológia, mondák világából is. A táncban mindezeket meg is tudjuk mutatni, ezáltal összekapcsolódik az egész. Fontos az is, hogy értsék, hogy mit táncolnak, miről is szólnak a történetek. A Hula-ba valaki vagy beleszerelmesedik, vagy nem – köztes állapot nem nagyon van.

N.A.M.: Amikor készültök egy fellépésre az hogyan történik? mi alapján készítesz egy koreográfiát, honnan merítesz hozzá zenét?

GY.T.: A Hula táncban elég nagyok a kötöttségek olyan szempontból, hogy a tradicionális táncokat használjuk, tanuljuk – új koreográfiákat nem, mert a hagyományőrzés is nagyon fontos. Tehát újonnan komponált, vagy tradicionális zeneszámokra nem találunk ki koreográfiákat. A tánccsoport a fellépés táncait pedig az alapján állítja össze, hogy mi van a fókuszban: buli, családi nap, stb. Egy bulis eseményre értelemszerűen nem teremtéstáncot viszünk, hanem inkább valami könnyed, vidám hangulatút.

N.A.M.: Nagyon szépen köszönöm, hogy beszélgethettünk – egy élmény volt. Most pedig érdeklődve, izgatottan várom az órát, hogy a gyakorlatban is megnézzem, amiről meséltél.

GY.T.: Én is köszönöm!

By |2018-01-17T17:50:37+00:00július 1st, 2017|Egyéb|