A gyerek repül egyfeszt, amióta hosszút utaztunk az év elején. Először a könyveket bújta. Majd jött a szülinapja és meglátogattuk a szolnoki Reptárat. Ott már „szimulált” is. Még nekem is felpezsdítő élmény volt, ahogy egy hajdan volt vadászpilóta a gyerek mellé állt és magyarázta, hogy is megy a fel- és leszállás. Mélyre vésődött az egyik mondata, amit szerelmetes csemetémnek lelkes felkiáltására – miszerint Ő pilóta akar lenni – válaszolt. „Sokat kell ám, ahhoz tanulni!” – hangzott az intelem.
Repülünk tovább, immáron filmekkel. Csodát nézünk a Hudson folyón, Sully kapitány zseniális manőverét. A gyerek körmöt rágva, ficeregve-mozogva végig izgulja. – Mennyi mindenre kell figyelni a pilótának, Anyuci!” – állapítja meg a szerencsés befejezés végén.
Repülés közben – ami ezalatt kiegészült otthoni egyszerűen elérhető szimulátoros játékkal – azért az iskola is zajlik. Akarom mondani javában tart még a tanítás. (Eszembe jut a szüleim barátjának, Csuti bácsinak válasza, mikor megkérdezték tőlem a felnőttek, hogy ti. Hogy megy a suli? – Nem megy az sehova, egy helyben áll.)

Időként küzdünk az elemekkel, ami nem annyira érdekfeszítő a kis pilótámnak, arra kevésbé figyel. Márpedig – a figyelem – magyarázom neki – nagyon fontos. Főleg egy felmérőnél. Ha elkalandozol, ha nem a feladatot csinálod, akkor az eredmény is azt fogja mutatni. – Látom elkámpicsorodott arcán a csalódást. Mondom magamnak: na itt most valami sorsfordító kell, valami, amit Boldi a saját nyelvén megért. Járatom az agyam, füstöl már, mikor bevillan Sully.
– Figyelj! – kezdem határozottan – emlékszel, amikor megtörtént a filmben a baj? – Bólogat – itt kicsit megenyhülök, látom szemén az érdeklődő csillogást. Volt ott idő a kapitánynak elkalandozni?

– Nem! – válaszol hangos felkiáltással.

– Ahhoz, hogy megmentse a gépet az utasokkal, gyorsan kellett neki gondolkozni?

– Igen! – vágta rá, gondolkodás nélkül.

– Csak arra figyelt, hogy letegye a gépet biztonságban?

–  Csak arra.  – szólt belőle az elhivatottság.

– Át kellett, hogy gondolja a lépéseket?

– Át kellett. – húzta ki magát, mint aki már egyenruhát visel.

– És végül, megmenekült mindenki?

– Igen, megmenekült.

– Ez a kapitánynak volt köszönhető?

– Igen.

– Mit gondolsz, tudnál Sully lenni a jövő heti matekfelmérőn?

Mosolyogva átölelt, szavak nélkül is értettem, hogy felfogta, amire akartam utalni.
Eljött a jövő hét. Egyik nap várom lent az iskolaudvaron a megbeszélt időben. Nyílik a kapu rohan felém.

–  Anyuci! Volt matekfelmérő. Átnéztem a feladatokat, odafigyeltem, ellenőriztem is, kijött egy hiba, azt javítottam – darálta egyszuszra. – Sully üzemmód volt…

Belül elsírtam magam, kívül megöleltem.

– Ugye nem is volt olyan nehéz odafigyelni?! – válasz helyett megfogta a kezem és elindultunk.

Újabb dologra tanított a fiam: ne legyek rest Őt úgy támogatni, hogy keresem azt a nyelvet, amit megért.