Mint vattacukorból kirakott paloták,
úsznak az égen a hóbortos felhők.
Összecsúsznak, egymás után vándorolnak,
hogy aztán egy könnyű légáramlatban szerteoszoljanak.
Követik egymást a hófehér szellemek,
mint a másvilágban megrekedt rettenet,
hogy aztán szivélyes társakként
ússzanak utánuk a könnyeden játszó fellegek.
Apró darabkák estek széjjel az éjjel,
és az égre tekintve hajnalban vagy reggel,
gyerekek bámulják a párából font hajókat,
hogy az apró darabokból egy egészet álmodjanak.