Lengedezik a szilk-szirom éle,
megvágja vele a körmönfont időt,
sűrűn hullik a vörösre írt rózsa vére
folydogál az esővel a kivert háztetőn.
Fürösztik benne lelküket a kóborlók,
mint hajdanán a csecsemőt az eresz alatt,
jajgat egy asszonyi rimánkodó,
nézi az eget, Önt és magadat.
Az asszonyok tudják a titkokat,
és hiába súgják azt érthetetlenül,
az asszony lelke áthatja azokat,
ha kell, és ha kelletlenül.
Körben járja táncát a lélek,
leng, lengedezik, mint lidérci látomás.
Megköszöni másvilágán táncát az élet,
mint szivárvánnyal jött feltámadás.
By |2018-01-17T17:50:39+00:00április 23rd, 2017|Kultúra|