IMG_20170121_141515-003Figyelmetlenségemből vagy a technika ördögének kezétől fakadóan ki tudja, ezt a fotót elküldtem a főszerkesztőmnek több másikkal együtt. Miután jeleztem neki, hogy téves küldés, nagy lelkesen visszaírta, hogy pedig ez tetszik neki. Írjak hozzá valamit…

Hogy lett ez a kép? A közelmúltban történt nyaraláson föld utakon motoroztunk, ahol a számomra oly rettegett baromfik szabadon futkoshattak. Némelyik vészes közelségben volt hozzám. Irtóztam fekete tollaiktól, bár a kakasokat csodáltam is, szín gazdag farktollaik miatt. A nyavalyások persze egyszer sem támadtak, mint ahogy azt kislány korom óta őrizgetem a képzeletemben. Amikor megszűnik bennem a remegés, egész szórakoztatónak találom, hogy túl a negyvenen még félelemmel viseltetek a tyúkok iránt.
Mire rémületem nevetésre váltott odaértünk a helyi szupermarketbe. A bejáratnál pedig ott várt a egy egész plüss baromfi udvar. Keblemre öleltem őket, ezt a felém nyújtott békejobbot nem utasíthattam vissza.
Játssz el a gondolattal, hogy a félelmeid plüssöt ötlenek. Ugye Te is hozzábújnál magadon egy jót nevetve?!