Hiába kezd nagyfiúsodni a lurkó, ott van még benne a ringatás igénye. Van úgy, hogy spontán az ölembe bújik és azt mondja Ő most kisbaba, és van úgy, hogy szavak útján kéri a simogatást.

Nehéz napokat élünk. Be-becsúsznak a kellemetlen osztályzatok. Ami szülőként azért bosszantó, mert egyfelől tisztában vagyok a gyerek képességeivel, másfelől a mai oktatási rendszer olykor vaskalaposságával a humanitás helyett. A féléves bizonyítvány osztáskor nem volt Boldi iskolában, amióta pedig újra jár húzza az időt, hogy kikérje a tanító nénitől azt. Minden nap kérdezem, hol az irat, de csak nem hozza. Tegnap este jöttem rá, hogy fél elkérni, fél szembesülni.

Az apai intelmek keményebbek, az anyaiak képesek lágyan megértően irányt mutatni. Az esti összebújós, betakargatós, mesemondós szertartásink mindig alkalmat adnak arra, hogy meghitt közelségből mondjak javallatot a fiamnak. Van egy játékunk is, ami az álmodj szépeket kívánság tartalmasabb változata. Tegnap egy ilyet kért a lógó orrú kiskomám.

– Álmodd azt, hogy bátor vagy – kezdtem bele visszagondolva a félelmére, amire néhány órával korábban jöttem rá – és szembenézel mindazzal, amitől tartasz. Lásd meg álmodban, hogy a hibáidból tudsz tanulni, de csak akkor, ha megtudod, hogy mik is azok. Így fogod tudni kijavítani, amit elrontottál.
– Jó Anyuci és most valami meséset is kívánj! – kérlelt álmos szemekkel, én bólintottam rá.
– Ma olvastam egy hírt. Arról szólt, hogy a Balaton felett ritka jelenséget, egy fehér színű szivárványt fotóztak. Vajon hová tűntek a színek a szivárványból? Járj utána álmodban.

rainbow-1393292_1280Reggel már a napfelkelte előtt érzem a paplan alá furakodó vékonyka testet, a puha kezeket az arcomon, ahogy maga felé fordítja.
– Anyuci! – suttog diszkrét ébresztővel – tudod, hová mentek a színek? Elindultak a Föld túloldalára, ahol most nyár van. Azért mentek, hogy visszahívják a meleg napot hozzánk. Örülhetünk, nemsokára újra itt lesznek.

Este álmot kívánva így lett színes a szürke hétköznapi reggelem.

Elköszönéskor iskolába menet még kurjantott – A bizonyítvány is itt lesz ma.

By |2018-01-17T17:50:40+00:00február 15th, 2017|Egyéb|