newborn-baby-1245793_1280A teljesen problémamentes, boldog várandósságom a 41. betöltött hetéhez érkezett. Nagyon konkrét elképzeléseim voltak arról, hogyan szeretnék természetes úton, háborítatlanul szülni és ebben a férjem is maximálisan támogatott, együtt készültünk a nagy napra.

A 20. héttől kezdve rendszeresen intimtornáztam (Kriston intimtorna tréning), hogy felkészítsem a gát izmait, illetve, hogy elkerüljek bizonyos terhességi “tüneteket”. Az utolsó hetekben rengeteget kismamajógáztam, ami nagyon-nagyon jól esett fizikailag és mentálisan is. Végül a szülésre is a kismamajóga dvd zenéjét vittem, mivel erre már ösztönösen el tudtam lazulni. Az utolsó 2 hétben Ákos segített a gátmasszázsban és együtt gyakoroltuk a légzési technikákat is.
Talán pont azért, mert ennyire élveztem ezt az időszakot és nem akartam elengedni, Benedek nem született meg a kiírt időpont után 1 héttel sem. Az orvosom azt mondta, hogy nem várhatunk tovább, mert kevés a magzatvíz, ezért november 29-ére ütemezte az oxitocinos “indítást”. Ez volt az, amit mindenképpen szerettem volna elkerülni, úgyhogy rendkívül elkeseredtem. Az utolsó héten már minden létező szülésindító praktikát bevetettünk, de a számomra legdrasztikusabbat, a bábakoktélt, a végére hagytam.

Az indítás előtti este még megpróbáltam haladékot kérni az orvostól, felhívtam, hogy nem kaphatunk-e még egy extra napot, hogy beinduljon a szülés magától. Nemet mondott, így megittam a koktélt este 7 körül (megjegyzem, hogy azóta Ákos megitatta egy kollégájával is, akinek 3 óra múlva szintén beindult a szülés), aztán vártuk a hatást de fél11 fele már úgy voltam vele, hogy nem lesz ebből semmi, aludjunk.

El is aludtam, majd kicsit később félálomban érzékeltem, hogy mintha fájásaim lennének viszonylag rendszeresen, de azért aludtam tovább. fél12 fele viszont már 5 percesekre keltem, úgyhogy kimentem a fürdőszobába, hogy jobban megfigyeljem magam. Beálltam a zuhany alá, amire Ákos is felkelt és javasolta, hogy inkább a kádban folytassam. Mire megtelt vízzel már 3 perces fájások jöttek, de nem hittem el, hogy ez már az, úgyhogy maradtam a vízben, relaxáltam, zenét hallgattunk. Nagyon rövid időn belül már 2 percesek voltak és Ákos meggyőzött, hogy inkább menjünk be a kórházba, ott is tudom ezt folytatni. Tartottam attól, hogy bemegyünk és közlik, hogy “ez még csak jósló fájás”, de reggel 6-ra mindenképpen menni kellett volna, úgyhogy haza már nem küldtek volna akkor sem, így belementem, hogy induljunk. A kocsiban már szinte percenként jöttek a hullámok, szerencse, hogy éjszaka volt és nem volt forgalom, mert így mindig tudtunk lassítani, mikor úgy éreztem, hogy szükséges. Beértünk valamikor 1 és 2 között, megvizsgált a szülésznőm és 3 ujjnyira már nyitva voltam, úgyhogy a meló 3/4-ed része le is volt tudva (már ami a tágulási szakaszt illeti). Aztán még volt egy kis adminisztráció, betegfelvétel, majd választhattam szülőszobát, mert szerencsére most nem volt teltház.

Kiválasztottam egy olyat, ahol szép meleg színek voltak és sarokkádas. Mondtam, hogy menni akarok a kádba, úgyhogy megengedték a vizet, közben belőtte nekem Ákos a zenét és hamarosan már a kádban vajúdhattam (annyi malőr volt, hogy aznap nem volt meleg víz a kórház 2.emeletén, úgyhogy a szülésznő vízforralóval hordta nekem a meleg vizet és mint utólag megtudtam, harcot kellett vívnia a vízforralóért, mivel mindenkinek kellett különféle okokból).

Nagyon jól sikerült lazítanom, arra gondoltam, hogy ezt az egészet természet és a testem csinálja, nekem csak annyi a dolgom, hogy támogatom a folyamatot azzal, hogy nem feszülök be és nyugodtan lélegzem. Utólag mondta a szülésznő, hogy nem is tudták mikor van fájásom, mert semmi nem látszott az arcomon, úgyhogy nem is akartak kizökkenteni, mindenki halkan tett-vett körülöttem.

Közben megjött Lilla (az orvos) és megvizsgált: 4 ujjnyi tágulás, tűnőben levő méhszáj. Megrepesztették a burkot, hogy el tudjon folyni a baba feje elől a víz és ezáltal lejjebb ereszkedjen. Ezután már nem mehettem vissza a vízbe, feküdnöm kellett 20 percig, de szerencsére ez sem zökkentett ki. Ekkor már intenzívebbek voltak a hullámok, de minden alkalommal éreztem, hogy egy kis víz is távozik, ami jelezte, hogy Beni feje halad lefelé és ez olyan boldogsággal töltött el, hogy mosolyogtam.

Elképzeltem egy mesebeli kaput, ami lassan kitárul és erre a képre összpontosítottam. Közben teljesen el is tűnt a méhszáj, vége lett a tágulási szaknak (valamikor 3 és 4 között). Beni elindult lefele a szülőcsatornában és meg kellett várni, hogy jöjjön a tolóinger. Itt lelassult a folyamat, túl kényelmesen voltam a fitballon és felmerült, hogy adnak oxitocint, hogy megint rendszereződjenek a fájások. Kérdeztem, hogy mit csináljak máshogy, hogy ne kelljen beadni és szerencsére elég volt egy pici testhelyzet-változtatás és megoldódott.

Közben eltelt több mint 2 óra és Lilla elkezdett aggódni, mert ennyit szoktak várni azután, hogy eltűnik a méhszáj. Tett rá utalást, hogy nagy babát várunk és nem biztos hogy átfér… Aggódva néztek egymásra a szülésznővel, úgyhogy egy kicsit én is elbizonytalanodtam. Kiment és azzal jött vissza, hogy foglalt a császárműtő, úgyhogy nyomjunk. Szerencsére egyből ráéreztem, hogy milyen légzésre kell váltanom és hogy kell segítenem Beninek, úgyhogy nem is kellett instruálniuk különösebben. A szülőágyat megemelték kicsit, hogy félülő helyzetben legyek, így a gravitáció is tudott segíteni, de még ők is hozzám fértek, hogy előkészítsék a gátat.

Egy darabig nem akart kibújni a fej, mindig visszacsúszott, de aztán beleadtam mindent és mondták, hogy megsimogathatom a hajas fejbőrt (Ákosnál itt tört el a mécses, úgy meghatódott), a következő nyomásra meg kint volt az egész gyerek a méhlepénnyel együtt. 7 óra 17 perckor megszületett Benedek, háborítatlanul, természetesen.

Levették a köldökzsinórvért az őssejthez de aztán rögtön rátették a hasamra maszatosan én meg csak sírtam, olyan boldog voltam. Nagyon megdicsért a szülésznő is meg az orvos is, mondták hogy olyan volt mintha az 5. gyerekemet szülném és hogy ritkán lehet látni ilyen szülést.

Egy darabig együtt maradhattunk 3an, aztán Benit elvitték melegedni egy inkubátorba, Ákos ment vele. Engem meg elláttak és mivel ekkorra már nem voltam transzban, talán ez volt a legrosszabb az egészben. Egy darabig ott kellett még maradnom a szülőszobán, egyrészt a megfigyelés miatt, másrészt még nem volt helyem az osztályon (meg kellett várni, hogy hazamenjenek mások). Mikor ki akartam menni pisilni és felálltam, majdnem elájultam, kiderült, hogy a vérnyomásom kb 0, úgyhogy még jó darabig ott tartottak.

Később elfoglalhattuk a szobánkat, ahol 2 másik anyukával voltunk együtt. Beni végigaludta az első napját, azóta is nagyon nyugodt baba. Ha ébren van, akkor ismerkedünk egymással, mikor alszik, akkor meg bámulom és sírok, annyira örülök.

***

Itthonról folytatom. Fantasztikus szülésélmény volt, amiért végtelenül hálás vagyok. Tökéletes boldogságban ismerkedünk Benivel (aki nagyon nyugodt baba) ahelyett, hogy a szülés traumájának feldolgozásával telnének az első napok. Nagyon szomorú viszont, hogy Magyarországon még ott tartunk, hogy azt kell megköszönni, ha “hagynak” szülni.

Sok élménybeszámolót hallottam a kórházban is, rengeteg szülés végződik császárral és a hüvelyi úton szült lányok nagy része számol be róla, hogy szülés közben felmerült a császár lehetősége. Aznap, mikor én szültem, hatból öt szülés császár volt; persze nem tudjuk megítélni, hogy ezekből mennyi indokolt, de a statisztika elgondolkodtató: “A WHO ajánlása szerint az összes szülés 15 százalékánál volna indokolt csupán, hogy császármetszéssel végződjék, ezzel szemben hazánkban egyre többen szülnek műtéti beavatkozással. Míg 1990-ben 10% körüli volt ez az arány, addig tavaly elérte a 39%-ot, sőt vannak kórházak, ahol a szülések 60% végződik műtéti beavatkozással.”

(ajánlom ezt a cikket: http://mno.hu/belfold/szules-1351764)

Nagyon ajánlom a szép szülésélményre készülő kismamáknak:
Kriston Andrea Intim Tréning és Gólyatréning
Lombos Melinda Kismamajóga
Gyönyörű szüléstörténetek: http://oromteliszules.hu/szulestortenetek/
Marie F. Mongan: Szülés, ahol én irányítok
Leboyer: A gyöngéd születés