Napszél románcok- Szentandrássy-tárlaton jártunk

foto_kiallitas_szentandrassy_03Szentandrássy István meghívásából tárlatvezetésen jártunk kedd délután a Várkert Bazárban. Az első emeleten egy ajtón bekukkantva egy ember lelke és a lélekben egy ember nézett vissza ránk. A terembe lépve betértünk életének, érzéseinek legbensőbb részeibe.

Közvetlensége nem volt idegen számunkra, mégis ezekben a képekben teljesedett ki az a dimenzió, amiben éli a mindennapjait. Megnyílt előttünk anélkül, hogy váltottunk volna pár szót is, hiszen képei többet árultak el róla, hogy azt a szó ki tudná fejezni. Meghitt és bensőséges hangulat várt bennünket az ajtón belépve. A falakon képei lógtak, a földön párnák hevertek és székek sorakoztak. Középen pedig ott ült, szinte beleolvadva egyik művébe. A festőművész – Szenti – beljebb hívott minket. Várt már ránk, egy ideje ott ült egyedül a lelkének kifeszített darabkái között. Várakozásainkkal ellentétben, nem hagyományos tárlatvezetés következett, hanem valami egészen más, valami egészen eltérő attól, amire számítottunk. Hogy mitől volt más? Hagyott bennünket gondolkodni. Csendben kivárta, míg látogatói végigsétáltak a termen, hogy aztán gondolataikkal ők is továbbfessék a képeket. Elmélyültünk festményeiben és kísérő verseiben, majd körbe ültük és beszélgetni kezdtünk.
“Na, most már nem én beszélek. Engem már ismertek, minden itt van rólam. Benneteket akarlak hallani” – kezdte a gondolatmegosztást Szenti. És mi elkezdtük sorolni a kérdéseinket: “Miért van a ló, a hegedű és a nő ott minden festményeden?”, “Miért van egy ekkora képed Jézusról?”, “A saját életed tapasztalásai vannak a képeken, vagy az álomszerűség mást jelent?”. És természetesen tegeztük egymást.
Ezen a ponton is találkozott a képzelet a valósággal: azt gondoltuk, hogy egy Kossuth – díjas festőművész elsősorban saját magát és műveit fogja központba helyezni és arról beszél majd, amiről ő akar – ő irányít – hisz megteheti. A valóság azonban az volt, hogy Szenti közvetlen és természetes stílusával a képeken keresztül megmutatta, hogy mit szeretne képei és élete által mutatni a világnak. A legbensőbb dolgai vannak kirakva a vászonra: gyerekkora, a harmónia és halál szimbólumokban. Ebben a közegben, nincs is nagyon más választásunk, mint megnyílni.
A beszélgetés során Szenti többször felhívta a figyelmünket arra, hogy Bennünk, akik ott ülünk is rejlik valami tehetség, valami, amihez mi értünk és amin keresztül mi tudunk megnyilvánulni, erről ne feledkezzünk meg. Mindannyiunk felelőssége, hogy ezt kibontakoztassuk és ezáltal hassunk arra, hogy milyen világot hagyunk magunk után, hiszen minden emberi lénynek joga van ahhoz, hogy legalább olyan körülmények között élhessen, amilyenben mi is felnőhettünk – és itt nem kell nagy dolgokra gondolni: tiszta levegő, fű, fa, játékok.

 – Csovcsics Kitti & Herédi Renáta

By |2018-01-17T17:50:48+00:002016. 12. 10. |Categories: Kultúra|Tags: , , |0 hozzászólás

Hagyj üzenetet

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Támogasd az Egyesületet

Ha tetszik a munkánk, kérünk, hogy támogass minket egy csésze kávé vagy csokor virág árával!

Csésze kávé

450 Ft

Csokor virág

2500 Ft