no_arcai_kavehaz_01Pislákoló gyertyafények köszöntöttek bennünket a Baron Residence Hotel galériáján. Halk párbeszédek bontakoztak ki az emeleten még 6 óra előtt. Lassan duzzadt a közönség, és kezdték feltölteni a köréjük zárt teret.  Néhol boltíves oszlopok mögé bújtak, máshol sarkokban titkolóztak. Végül okkersárga felsőjében megérkezett, egy arcon ülő két gödröcske tulajdonosa: Kraszkó Zita. Nem más volt, mint Körmendi Nóra írónő és filozófus vendége az estén.

Azért a kávéházban is lehet pódiumot kialakítani” – jegyezte meg mosolyogva a „Hepp” szerelmese, a színpadias kialakításra a beszélgetéshez.

Nóri köszöntötte a vendégeket, és elmondta, hogy a mai beszélgetés témája a „Nő és a játék” lesz.

Izgalmas volt. Már korábban készültem erre az estére, hogy: mi is az a játék? Muffin sütés közben – amit később meg lehet kóstolni – gondolkodtam, hogy olyan dolog, ami valahol egész halálunkig eltarthat. Zita azért is lett ma este meghívva, mert az ő életének része a játék” – kezdte Nóri.

„Gyúrunk rá” – szúrta közbe a színésznő. „Nő és a játék… igen. Tovább gondolva az ember és a játék valahogy. Gyerekkorban jellemez bennünket a játék, és ez nem egy tanulható dolog. Ösztönösen jön. A racionális gondolkodás nem az ember sajátja. Az emberi lénynek nem természetes, viszont nem is motiválható a játékra. Vagy van kedve játszani, vagy nincs”.
„Abban már nincs,nem is lesz játék” – értett egyet Nóri. Majd folytatta Zita

:„A színjátszás is a kedv kérdése. És ezért nem is értettem, hogy színésznőként hogyan lehet játszani 7-től 10-ig. Aztán rájöttem, nem is az a lényeg… nem a szöveg, hanem a játék. A jelenlét titka a kedv. Mi már nem is játszani tanulunk. Technikailag lehet, de mi a kedvet hozzuk vissza. Ez nem intellektuális, hanem érzéki dolog. Mi még a poroszos iskolarendszerben tanultunk, és egy verseny-centrikus világban élünk, ahol van egy szabályrendszer, és ezek azok, amik gátat szabnak a fejlődésnek. A „Hepp”-be érkezett két előadóművész. És egyébként mindegy, hogy valaki az-e, mert vannak, akik amúgy is felszabadultan játszanak. És van, aki pedig teljesen gátlásos. Nos, az izgalmas, amikor összeengedjük ezt a kettőt. És jött már olyan visszajelzés, hogy miért engedtem őket együtt játszani. De én elmondtam neki: >Figyelj, minden segítséget megkaptál már ahhoz, hogy fejlődj. Kösd fel a gatyád!< És igen… a szeretet a fontos, hogy meglegyen a bizalom a játékhoz. Ebben lehet csak fejlődni, hiszen egyébként minden skill megvan. Gyerekként ezt tudtuk. Az kell, hogy visszataláljon önmagához… ez egy teljesen érzéki dolog, ez egy belső utazás. Egy éves az unokaöcsém, és teljesen mindegy neki, hogy autó, repülő, hűtőmágnes vagy egy doboz. Senki nem gátolja, hogy játsszon, mert nem is tanult gátlást. A ’beszéd és improvizáció’ a legkelendőbb a színházban. Az emberek félnek, és ezért nem játszanak. És ebben a módszerben van egy bevezető játék, ahol megláthatja, hogy milyen az ő hangja, hogyan reagál a világ rá. Erre mindig szükség van. Az a 15 perc nem spórolható meg, amikor egymás szemébe néznek és dobálják a labdát.”

Fotó: Pitrolffy Zoltán

Fotó: Pitrolffy Zoltán

„Igen, kialakul egy közösség” – folytatja Nóri. „A saját élményemen keresztül tudom elmondani én is, része voltam ennek a játéknak. Ott kijön az, hogy legyél bőkezű, és ráébredni arra, hogy én is legyek az. Ennek lényege az volt, hogy vegyél mindent komolyan, csak saját magadat ne. Mert, amikor magamat komolyan veszem, ott jönnek a határok és a falak. De, ha ’az emberen túl’-tól elvonatkoztatunk… nő, nő és a játék… a nő mintákat tanul: legyen elegáns például. De a nőben egyébként rengeteg játékosság van.”

„Igen, sok mindent elmondtál” – vette át a szót Zita.”Mi írunk is játékokat. Mérő Lászlóval volt egy beszélgetésem, de olvastam sok más játékkutató és játékfejlesztő könyvét is. De egy közös pont van mindegyiküknél, hogy mindenki a játékok fejlesztésénél a metastabilitásra hivatkozik. Ez annyit jelent egy példával: amíg a kötéltáncos rajta van a kötélen, addig tart a játék. Amíg mindenki együtt tud játszani, addig tart a játék. Amikor ez elveszik, akkor a játék kibillen. Viszont a mi játékunk pontosan ott kezdődik, amikor leesik a kötéltáncos. A játékfejlesztés törekszik a biztonságra, hogy elfogadható és befogadható legyen a termék. De a jó csapatoknál, összeszokott társulatoknál sem így van. De, mit is kérdeztél?”

„A nő és a játék… , de most jövök rá, nem… nem kérdeztem még” – nevette el magát Nóri.”Volt, amit általad ismertem meg ebből. Volt egy lány, és vele játszottatok egy anya-lánya jelenetet. És ott, abban kijött a női játékosság, hogy hogyan tudnak nők együtt játszani.”
„Ő nagyon jól tudja a szabályrendszert, és ehhez képest lehet szabadnak lenni.” – folytatta Zita. „A szabadság lehet egy sűrű erdő is, de mihez képest, ugye. Három alapszabályunk van: bőkezűség, rögtönzés, elfogadás. A játék egy buddhista dolog, nem szélesedik az ismeret, hanem mélyül. A bőkezűség az, amikor valaki információt mond a másiknak. Az elfogadás annyi, hogy megtanuljuk elfogadni a másik létezését azt, hogy van neki véleménye, és azzal együtt. A rögtönzés, a spontaneitás fontos. De a játék közben erre rá kell érezni. Nem lehet csak úgy beállni egy jelenetbe, hanem tudni kell, hogy hol a helyem.

A nőhöz még annyit, hogy a munkám során tréningeztem egy csapat férfit.  Belecsöppentem egymagam, és küzdöttünk sokáig, majd végül elmondták, hogy leginkább azért volt bennük ellenállás, mert nő vagyok, és a nő nem humoros. Él bennem egy “vad feminista”- mondja Zita nevetve-, aki kiállna ezért, mert nem gondolom, hogy a nő kevésbé humoros.

Éppen emiatt volt a pályám elején, hogy mindig azt mondtam: színész vagyok. Dékány Endrével volt az első vitám, kérdezte, hogy mivel foglalkozom, mire mondtam, hogy színész vagyok. Erre ő azt mondta: > Nem, mert színésznő vagy. És így nem fogunk tudni együtt dolgozni<. Két év volt, mire ezt fel tudtam dolgozni magamban. De rájöttem ezalatt, hogy nekünk sokkal szélesebb eszköztárunk van, mint a férfiaknak. Mi ebben tudunk focizni, és harc nélkül legyőzni a férfit. Mi akkor vagyunk bájosak, amikor akarunk. Érezzük, hogy mikor akarunk azok lenni, megvan az az ösztönösség. De lehetünk kemények, tudhatjuk, mikor nem kell butának tűnni, mikor akarunk lábujjhegyem érkezni egy szobába, és mikor akarjuk, hogy mindenki ránk figyeljen. Szélesebb a palettánk, és Bandi bácsi erre tanított meg. Hogy büszkén legyek színésznő. Sokáig nem engedett énekelni, mert mindig azt mondta, hogy nem elég a levegő, amit veszek. Én meg csak vettem a nagy levegőket… és a lélegzet az a lélek szabad útja. Mindig ezt mondta nekem: forró szív, hideg fej. És én is ezt tanítom, és ez mindenhol működik. Egy állásinterjúnál is előnyt adhat, ha forró szívvel és hideg fejjel csináljuk.”

14797395_10207352620233990_358203722_n„Ehhez viszont fontos az az intelligencia, hogy tudjam felmérni a helyzetet. Tehát, hogy tudjak figyelni magamra, és a másikra.” – vetette közbe Nóri.”Erős mentális fókuszálás szükséges, hogy a határaimmal ne menjek el. A színházban ott volt, hogy ha elrontottam valamit, akkor futni kellett nevetve egy kört. És ezzel minden képzet a fejemben, – hogy leszidnak például – eltűnt. Mert teljesen mást kezdtem el kötni a helyzethez.”
„Az elejével vitáznék, mert ha te figyeled magad, rendezed magad. És az két külön pozíció: másra és magamra figyelni. A másik ember egy fontos elem. A játékban is, tehát jobban kijön az, ami kijöhet. A nagy Latabár Kálmán is azt mondta, hogy az tölti el igazán izgalommal a 100. előadásán is, hogy kitalálja, milyen borsot törhet a másik orra alá. Így motiváljuk egymást.”

Aztán Zita elhozta magával a színházát, és az elején még megmosolyogtató pódium most életre kelt. Egy improvizációs játékba  társult be Nóri, hogy segítse a vendégek hogyan tudnak borsot törni a színésznő  orra alá.
Az este egy időutazással ért véget, ahol végigkövethettük gyermekkori játékaink történetét, mindezt a saját tapasztalatainkon, emlékeinken keresztül. Majd különleges muffin-költeményeket kóstolhattunk meg a szervezők jóvoltából.

Végül feltettük a kérdést: a felnőttek tényleg nem tudnának játszani?
Az este bebizonyította, hogy tudnak.