Kerékpárok, emlékek

Drága Tilda néni!

Olyan rég meséltem magunkról, pedig annyi minden történik. Telnek-múlnak a hétköznapok, de mindig tartogat az élet valami említésre méltót. Most azt szeretném Neked elmesélni, hogy milyenuton csodálatos kiránduláson jártunk.
Sokat megyünk szülővárosunkba, ahol a városi forgatagban elcsípek egy-egy szót, mondatot. Így történt ez nyáron is, amikor Lina barátnőm említette, hogy a Reök Palotában kulcsgyűjtés zajlik. Felkaptam a fejem, kíváncsivá tett. Mesélt egy kiállításról, annak elemei lesznek a tárgyak. Amint erről beszélgettünk fűztük tovább a gondolatokat. És egyszer csak ott találtuk magunkat egy kerékpár úton, ami pont a kiállítás felé vezet. Történt ugyanis, hogy fogtam magam és szerveztem egy kirándulást. Csoda egy csapat jött össze! Felnőttek és gyerekek, fővárosiak és szegediek, ismerősök és ismeretlenek.Konvojban haladtunk Óbudáról Szentendréig. A kavicsos Római parton szusszanásnyi időt vettünk és hát a gyerekek kavicsdobálásos szenvedélyének is hódoltunk. Ültem a víz mellett, néztem a társaságot, fürdőztem a napfényben és a látványban, amit a Megyeri híd vékony, kecses ívei nyújtottak. Volt ott egy pillanat, amit mindenképp el kell, hogy meséljek. Az 5 éves Rozina, barátaim kislánya egy asztallábnak használt bringakerékkel játszott. Forgatta, pörgette, vizslatta a küllőket. Pörgött a kerék a tengelye körül a napfény meg körülölelte őket. Lina fotóval elkapta a pillanatot. Olyan lett a kép, mint egy angyali festmény. Nézd ez az:

rozi

A Duna árterében folytattuk utunkat. A friss zöldben már ott voltak az ősz jelei. Igen, végül is már ősz van javában. Emlékszel az Opera vörös bársonyfüggönyére, ahogy leomlik a magasból? vadszoloKépzeld el, hogy így omlott alá a fák magasából az élénk színű vadszőlő.Úgy megtetszett ez a kép, hogy vadásztam a szememmel, hol láthatok még ilyen. Több felé volt, örömöm soká tartott. Volt az útnak egy jócskán döcögős része. Ilyen elnyűtt úton már régen jártam. Az aszfalt töredezett és kátyús volt, a földút gödrös. Lassan mentünk, figyeltünk egymásra. Rozi gyerekülésben utazott édesapjával, nekik volt a legrázósabb. A vissza úton ez a döcögés elringatta a kicsit, hátratámasztott fejjel, becsukott szemmel utazott. De nem megyek ennyire előre, hogy már a visszaútról írjak, hiszen volt még élmény előtte bőven.

Az utolsó szakaszok a kópék – Boldi és kis barátja Andris – azt játszották, hogy folyvást megkérdezték „Ott vagyunk már?”. A Shrek című mesefilm egyik figuráját idézték, aki egy hosszú úton kérdezgette ez. Így szórakoztatták magukat és észre sem vették, hogy már a szentendrei Duna Korzóra gurulunk be.A kerékpárokat közös döntés alapján az út szélén kötöttük le és gyalog mentünk fel a Fő térre. Nyüzsgött a város. A jó idő és Szentendre bája odavonzotta az itthoni és külhoni népeket. Miután meghatároztuk a kiállítás helyszínét ebédelni mentünk. Egy az 1700-as években épült Fogadóba tértünk be. Bárczy János kádármester és népművész emlékét őrzi az étterem, ami struccos ételeket kínál. Engem mondjuk a hideg rázott, tudod irtózok a madaraktól. Erre meg ott van az udvarban egy kitömött futómadár. Brrrr! Jól lakottan – na ne aggódj! nem ettünk struccot – ballagtunk a forgatagon át a Kmetty Múzeumba. A Főtéren épp esküvői fotózás zajlott, turisták kattogtatták fényképezőiket, egy kutyás csapat minket kért fotózásra. Olyan élet volt ott, hogy pezsgett, izzott a levegő.

kulcsokChiharu Shiota japán képzőművész Emlékeső kiállítása lélegzetelállító volt. Megpróbálom leírni. Hunyd be a szemed! Egy teremben vagy, körülötted élénkpiros fonalból sűrűn szőtt pókháló-szerűség, rajta minden felé kulcsok. Kicsi és nagyok, fényesek és rozsdásak, egy fogúak és több fogúak. Aztán átlépsz egy másik terembe, itt-ott már ritkul a fonal és fogyatkoznak a kulcsok. Végül belépsz az utolsó terembe és döbbenten látod, nincs több kulcs. Mit gondolsz hová lettek?

Négy felé járt az idő, mikor Budapest felé vettük az irányt. Egyeztetve a többiekkel a Római parti szakaszt kikerültük, mert sűrű embertömeg lett délutánra. Ebben kerékpározni inkább bosszúság, mint élmény ráadásul nem is biztonságos. Meglepődésemre másfél óra alatt a rajtponthoz értünk. Csendesség volt rajtam, sajnáltam, hogy már vége. De olyan jó volt, hogy elhatároztam szervezek még ilyet, együtt kerékpárral valahova. Hogy hova? Az még rejtély, de figyelmes leszek, hogy merről jön sugallat.

 

Szeretettel ölellek, Ányez

arter

By | 2018-01-17T17:50:51+00:00 2016. 10. 7. |Categories: Útközben|Tags: , , , |0 hozzászólás

Hagyj üzenetet

Támogasd az Egyesületet

Ha tetszik a munkánk, kérünk, hogy támogass minket egy csésze kávé vagy csokor virág árával!

Csésze kávé

450 Ft

Csokor virág

2500 Ft