people-692005_1280Voltál már úgy, hogy utad során újra és újra felbukkan egy arc? … hogy nap, mint nap köszöntitek egymást? Nem tudod ki ő, ő sem tudja te ki vagy. Mégis örömmel tölt el, ha látod. Adsz valamit és ő is ad valamit. Mi lehet az a valami?

Minden nap, ahogy munkába megyek, az utam során elgurulok egy festékraktár mellett, ahol dolgozik egy ember. A raktárépületből ki-be gurul a targoncával, pakol, árut rendez. Egy idő után mikor jöttem már messziről rám köszönt, én meg vissza. És ez azóta így megy reggelenként.

Egyik nap született egy vers a fejemben erről, amit leírtam. Ma betettem egy nyomtatott példányt a táskámba és így indultam a munkába. Láttam messziről, hogy az épület előtt beszélget az ismeretlen ismerősöm. Köszöntött azzal a jó hangulattal, amivel minden reggel. A járdaszegélyhez támasztottam a bringámat és elindultam kezemben a papírral. Látta, hogy felé közeledek megindult irányomba. Nyújtottam a hajtott lapot – Ezt szeretném Önnek adni! – és ő mosolygós szemekkel fogadta. Ennyi volt és nem több, tovább gurultam.

Elgondolkoztam… idegenekként tekintünk mi emberek egymásra, közben meg hasonló lények vagyunk. Lehet, hogy csak pillanatokra, de valahogy összekapcsolódunk.

Voltál már úgy, hogy utad során megláttad a másikat, aki melletted áll? … hogy nyújtottad felé kezed? Nem tudod ki ő, ő sem tudja te ki vagy. Mégis örömmel tölt el, hogy ott áll melletted. Adsz valamit és ő is ad valamit. Érzed azt a valamit?

 – Szendrei Ági

 

By |2018-01-17T17:51:01+00:00június 3rd, 2016|Egyéb|