mountains-142298_1920Halinnah korán ébredt. Előző nap elhatározta, hogy kimegy a dűnék közé, és megnézi a napfelkeltét.

Reggel azonban elbizonytalanodott. Arra gondolt, marad inkább, hisz oly korán van még, langyos még az ágy. A nap megvárja. Majd holnap. Fájtak még az előző este sebei, a felhúzott várfalak között ott hevertek a csata maradványai: az értetlenség, a bántó szavak, az éles hangok, a szeretetlenség.

Halinnah felült, bojtos papucsba bújtatott lábát hintáztatta fel-alá, kezeit maga alá gyűrve.

Nézte a bojtokat, mígnem felmerült benne a kérdés: Vajon akkor is ezt tenné, ha többé nem láthatná a napot? Ülne-e itt tovább, ha ma volna az a nap, mely egyszer majd ráköszönt, váratlanul, ki tudja mikor, honnan, s miért.

Felpattant, összefogta ébenfekete haját, kendőbe bújtatta, ahogy népe lányai.

Kilépett az ajtón. Sötét volt még. A hajnal vékony ceruzája már finomra rajzolta a dűnék körvonalait, a langyos szél apró homokszemeket táncoltatott a levegőben.

Elindult hát. Egyik dűne a másik után. Bokáig süppedt, meg-megcsúszott a homokban, de csak ment tovább. A homok díszes volt, látszott, hogy egész éjjel dolgozta a szél. Fodrok és vonalak gondosan elrendezve, melyeket itt-ott összeugráltak apró egerek a szél bosszúságára.

Ment és ment, mígnem megtalálta azt a dűnét, melyről az összes többit jól látta. Felmászott rá, leült és várt.

Lassan világosodott, apró lépésekben nyújtóztak a sugarak, mígnem feltűnt a nap, hogy az árnyak és fények megkezdhessék bújócskájukat a dűnék között.

A nap belenézett Halinnah szemébe, két kezébe vette arcát. A lány elkapta fejét, hisz napba nem néz… A nap finoman végigsimította a lány csukott szemhéját, és azt súgta: nézz rám.

A lány félve bár, de kinyitotta szemét, és ámult. Ott állt előtte a nap ragyogóan, tisztán, érintetlenül. Teljes volt és ártatlan. Nyoma sem volt a felhőkkel tegnap folytatott harcainak, ahogy maga mögött hagyta a homokvihar kavarta bánatát is.

– Hol? Hol voltál eddig?- kérdezte Halinnah.

– Így jöttem el érted eddig is, hogy megmutassam neked, mindig új nap kél, tisztán és fényesen. A kérdés Halinnah csupán az, te hol voltál eddig? Megyek járásomra Halinnah, menj te is a tiédre.

Halinnah fejet hajtott, szóra nyitotta száját, de a nap fentebb kapaszkodott, hol már nem éri az ember szava. Szaporázta hát lépteit, hogy megírja a mai nap történetét. Tiszta lapra, várfalak nélkül, a tegnap fájdalma nélkül.

 – Kürti Nóri