drop-of-water-361140_1920

Apró csöndként lapulok egy hanyatló fűszál tövében,
néha nézem, majd megkérdem a talpatokat:
miért robogtok el, míg e csöndben találjátok meg magatokat?

Kémlelem a sötétet. Olykor megrémiszt vaksága,
mégis e sötétnek tisztaságát a fény világa nem bírja el,
és a sötét tisztaságát maga a látvány ragadja el.

A Nap mellé is ülhetek éppen. Kiemelt helyet kaphatok,
és a Nap fényének égető erejében,
űzött szemetek előtt láthatatlanná válhatok.

Megmaradok hát csöndnek; és a szótlanság ereje hat.
A hatalmas zajban csak a csend, mi néha elhallgat,
és a szó ereje e csendben magára sokat vállalhat.

By |2018-01-17T17:51:01+00:00május 28th, 2016|Kultúra|