” Velem ez nem történhet meg….” – szalad át a gondolat a fejünkben egy-egy baleset, vagy tragédia láttán.  “Én figyelek magamra, egészséges vagyok, fiatal vagyok; nem történhet baj.”

Petra 27 éves, egészséges lány. Amióta ismerem mindig is figyelt arra, hogy egészségesen éljen; mozogjon. Rendszeresen jár edzeni, biciklizni. Minden egyes találkozásunkkor dől belőle a szó, annyi minden történik vele, az életet általában hatalmas kalandnak és lehetőségnek éli meg. Sokszor, amikor beszél a barátnőkkel​,​ egymásra nézünk és összenevetünk gondolván ez nem lehet igaz. Történetei mindig is életkedvéről és szunnyadni nem akaró kreativitásról árulkodnak: kérhetünk tőle tippet arra vonatkozóan, hogyan lopózzunk be egy szállodába, hogy valóra váltsuk egy dédelgetett álmunkat… :)

Néhány hete értesültem arról, hogy kórházban van, kétoldali tüdőembóliát kapott. Elsőre nem hittem el. A fenti gondolatsor futott a fejemben, csak éppen az ő vonatkozásában: “ez nem lehet, vele ez nem történhet meg…”

Felhívtam és kiderült, hogy de, megtörténhet. Megtudtam, hogy hetek óta rosszul érezte magát, légzési nehézségei voltaIMG_6938 (4)k és fáradékony is volt, viszont korára való tekintettel senki nem gondolta volna, hogy ennyire komoly lenne baj, mígnem egy reggel már annyi ereje sem maradt, hogy felöltözzön. Ekkor hívta a mentőket és került be a kórházba, ahol egy napon át nem tudt​ák, hogy életben marad-e vagy sem.

Miután kijött a kórházból meglátogattam és beszélgettünk arról, mit tapasztalt, hogyan élte meg ezt az állapotot.

Elmesélte, hogy többen tragédiának tekintették azt, ami vele történt, míg ő egy második esélynek élte meg. Eldöntötte, hogy változtatni fog az életén, nem fog magára rákényszeríteni semmit.

A kórházban fekve, kétségek között megfordult a fejében, hogy ha tudja, hogy az élete ezen a ponton véget ér, lehet, hogy jobban hódolt volna a bűnös élvezeteknek, többet bulizott volna és nem fogta volna vissza magát, de ahogy ez a gondolat jött, úgy el is ment, mert belátta, hogy ez butaság. Ha újrakezdené, valószínűleg pontosan ugyanígy élne, hiszen lehetséges, hogy mindezen tetteknek köszönheti azt, hogy a szíve az elmúlt hetekben is fáradhatatlanul pumpálta a vért.

Arra a kérdésre, hogy miért pont veled történik ilyen, aki figyelsz magadra és az egészségedre csak annyit felelt: – Nézhetjük ezt úgyis, hogy pont amiatt maradtam életben, mert mindig is figyeltem magamra és az egészségemre.

Mikor ezt mesélte​,​ fejbe vágott a felismerés: minden csak szemszög kérdése. Lehet ezt a történetet úgy is nézni, hogy hiába minden erőfeszítés akkor is megtörténik a baj, de ott van az a szemszög is, hogy mindezek nélkül Te ma nem lennél az, aki. Sőt, lehet, hogy nem is élnél.

Egy dolgot biztosan megtanultam tőle abban a fél napban, amit együtt töltöttünk: legyünk hálásak magunknak azért, hogy itt vagyunk, hogy élhetünk, még akkor is, ha vannak dolgok, amiken szeretnénk változtatni, ugyanis azt, hogy képesek vagyunk még bármit is másként tenni a jövőben annak köszönhetjük, aki idáig elhozott bennünket.