anyáskodás

Azt figyeltem meg, kedves Olvasó, hogy bizony anyáskodunk. Az is igaz, hogy kereslet és kínálat találkozik a piacon, azaz sok férfi jólesően nyugtázza, ha egy nőben így nyilvánul meg a gyengédség.
De vajon mi játszatja velünk ezt a szerepjátékot?

Magzati korunktól kezdve születésünkig egyetlen nővel állunk összeköttetésben, és ez alig változik az életünk első pár évében. Sokan óvodás korukig egyáltalán nem találkoznak más női mintával, mint az „anyával”. Ez lehet az oka annak, hogy mélyen az rögzül mind a kislányokban mind a kisfiúkban, hogy a nő az nem más mint anya, és rögzülnek ezzel együtt gesztusok, szerepek, akár teljes szerepjátékok. Mivel a gyerek nem lát mást, ebből a mintából táplálkozik és ebből rakja össze saját személyiségét, a külvilágra adandó válaszait.
Kevés természetesebb dolgot tudok elképzelni, mint azt, ahogy egy nő anya lesz; természetes és lényegi dolog a világban. Ugyanilyennek mondható-e azonban, ha mindezt a természetes dolgot valaki lemásolja, és újrajátssza, azzal a különbséggel, hogy nem társul hozzá egy gyermek?
Önmagát tapasztalja-e meg egy nő, ha ebből az anya szerepből szemléli az ily módon gyermekké tett férfit? Láthat-e bármit a férfi a nőből, ha az az anyai szerepek álarca mögé kényszeríti magát?
Merünk-e a szerepből kilépni és akár „rossz” anyává válni azért, hogy önmagunkat, a nőt tapasztalhassuk?

By |2018-01-17T17:51:02+00:00április 29th, 2016|Egyéb|