watch-1212557_1920

Kézfogásban visszük életünk.
A múlásban lassan változott meg mindenünk.
Te meghajoltál, elfogyott rólad az anyag,
és remegő lábaidon utolsó éveid billegnek.
Utolsó éveidben megmaradt,
hogy megértő vagy türelmetlen szavakkal illetnek.
Mindenki előtt Én szólítlak még embernek.

Megváltoztam melletted én is.
Öreg lettem és kövér.
Néha megmérnek, lomha öszvér!
De nekem még pirongatja orcámat az élet,
és én viszlek tovább most, és halálod után Téged.
Engem nem nevez majd az ember embernek…
eltűnök, és néma szájjal utánad mehetek.

By |2018-01-17T17:51:06+00:00március 4th, 2016|Kultúra|