easter-74847_1280

Már évekkel korábban is izgatta a fantáziámat, hogy hogyan is kell természetes anyagokkal tojást festeni. Örömmel hallgattam Gabi barátnőm beszámolóját, amit arról mesélt, micsoda élmény a kislányával Rozival saját festésű tojással készülni a Húsvétra.
Bár fiam van és kreatív megmozdulásokban igen aktív, mégis magam fogtam hozzá a hagymahéjas festésnek.
Kezdődött ott a történet, hogy bevásárláskor épp csak a tojás felejtettem el megvenni, de szüleim – mint mindig, ha megszorulok – kisegítettek egy kisebb adaggal. A hagyma pucolásnál felvillant egy tízezres kérdés, mit fogok kezdeni egy kiló hámozott hagymával? Oké, hogy ünnep és főzés is lesz, na de nem sok az egy kicsit? Nos hát, ésszel él az ember lánya – vagy legalábbis megpróbál – ennek nyomán csak a külső vastagabb-sötétebb héjakat pucoltam le a fejekről. A hagymák nem maradtak mezítelenek, így jobban elállnak. Feldobtam annyi vízben színezőt, hogy elfedje őket és kivártam a rottyanásig.
Amíg a hagymahéjaim ázogattak a forró vízben, a tojásokra rásimítottam ilyen-olyan leveleket, szirmokat, mégreceived_1208601432483872 kaprot is találtam a hűtőben, abból is csippentettem. Apa, ezúton bocsi a lejmolásért! De ne aggódj a kapros-túrós lepényhez is hagytam. A levél-szirom simi után harisnyákkal rögzítettem mintáimat. A női szekrény mindig rejt fölös darabot, a fiókra rá fért a szelektálás, de ez egy másik történet. A harisnya darabokat rögzítettem és óvatosan beleeresztettem a hagymahéjas lobogó vízbe az egyedeimet. 10 perc után villával kihalásztam őket és levágtam a kötözéseket. Ezt a pillanatot minden alkotni vágyó társamnak szívből ajánlom. Kicsit olyan volt, mint amikor Boldit először megláttam a szülőszobán.
Elérzékenyüléseben egyszer csak nevetés tört rám. Felfedeztem ugyanis, hogy egyik tojglim nemcsak a rásimított kapor szálmintáit mutatja, hanem az apró kocka mintákat is, amit a köré tekert necc harisnyából nyert.
És csak ennyi a művészi egyediség? Nálam most igen: kicsit átgondolatlan, kicsit necces, de az enyém. Jöhetnek a locsolkodók!

 – Szendrei Ági