12799392_965012396898658_295151620693202285_n (1)
No már megint színház a Waldorf háza táján….
Shakespeare: Romeo + Juliet reloaded
“Három nap az élet. Egy világban, ahol a gyűlölet az úr és az erkölcs álarcába bújtatott önérdek, ahol az apák tulajdonosai a lányaiknak és feleségeiknek, ahol az a boldogság, ha beházasíthatod gyermekedet a hatalomba, ott a kölkeink csak hazudni tudnak nekünk. Mi mást tehetnének? Muszáj nekik. Megtanulják idejekor…án, hogy nem az igazat akarjuk hallani a szájukból, hanem azt, amit elvárunk, amit igaznak akarunk tudni a világról. A mi csodás, erkölcsös és hittel teli világunkról. Megtanulják, hogy a hazugság az élet igazsága, és titokban próbálnak meg önmaguk lenni. Igaznak lenni és őszintének. Aztán belehalnak a próbálkozásba, mi pedig – jó szülők módjára – megsiratjuk őket. Végre teljes joggal sajnálhatjuk magunkat, mi vesztesek. Álszentek. Még a gyászunk sem igazi. Ám a hazugság nem három nap, de egy egész élet.
Rómeó és Júlia. A többi, néma csend.”
A Waldorf pedagógia nagyszerűsége mutatkozott be ebben az előadásban. Miért fontos ez nekem és miért ragadtam a billentyűkhöz,hogy írjak róla? Elsősorban azért mert a fiam és osztálya mutatta be. Domi Tybalt-ot játszotta. A 12.osztályban az éves munkájukon kívül éves drámát is színpadra állítanak. Az érettségükről nyújtottak tanúbizonyságot péntek este. Sokat foglalkoztak vele a dráma tanárnőjük vezetésével,akinek köszönhetik,hogy felkészült csapat állt a színpadon. Az alkalom előtti héten csak ezzel foglalkoztak minden nap. Mi szülők a háttérben a lebonyolításáról gondoskodtunk és egy kis meglepi tortáról pezsgővel.
Izgalom különbözőképpen mutatta meg magát-szervezkedés,ingerültség,fáradás minden formája hétfőtől csütörtökig. Pénteken különös hangulat lett úrrá az egész családon és a fókusz az estére terelődött. Minden és mindenki a helyére került az előadás kezdésére. Könny szökött a szememben mikor megláttam őket a színpadon. Szépek voltak. Érthetőek, érződött szívük lelkük benne van.
Közös alkotással álltak biztonsággal a színpadon. A jelmezek és a kellékek is azt mutatták komolyan vették a színdarabot. Megjelent bennem,hogy most lehet Shakespeare is egy másik dimenzióból figyel könnyes szemmel… büszke lehet, mint ahogy én is az voltam őket nézve. Anyai szívemben elindult az a gondolatsor- hogy lám felnőttek ezek a gyereke és megértek. Megértek a színdarabhoz, egymáshoz és az élethez… elérzékenyültem.
Emlékképek tódultak elém-lám a kisgyermekekből ha szerető figyelemmel gondoskodással vannak terelgetve ilyen nagyszerű emberekké válnak…hmm. Igen!Emberek álltak ott akiknek fontos volt az,hogy megmutassák kik ők és mi van bennük. Csodáltam őket mennyire nagyszerűen játszanak, mint egy színitanoda végzősei. Beleélték magukat a szerepbe,vagy ők maguk is ilyenek? Hasonlóságot véltem felfedezni a szerep és az ember közt.
Élt a darab! Elrepített a messzi Veronába és idő utaztunk is egyben. Fantasztikus ez a történet, ma is megállja a helyét. Fiatal lendületükkel és energiájukkal frissítettek fel, önfegyelmükkel mutatták, hogy felnőttek ehhez a feladathoz. Felszabadultan fogadták a gratuláló tömeget az előtérben. Beszélgettek. Mi szülők, süti falatkákkal kínáltuk a lelkes nézőközönséget. Meghatódott mosolygós fejek távoztak.
Ki tudja? Talán számot vetnek magukkal is… talán meghallották a darab üzenetét…
By |2018-01-17T17:51:05+00:00március 15th, 2016|Kultúra|