door-79810_1920Az eső kopogott az ablakokon. A levél nélküli ágak hangtalanul táncoltak a vizes üvegekben. A teremben zsibaj várta az ajtón belépő tanárt. A zaj nem csendesedett el, hanem felerősödött. A lányok hangosabban vihorásztak, a fiúk pedig igyekeztek túlkiabálni egymást. A tanár végigsétált a hosszú termen, maga mögött nyitva hagyva az ajtót. Az asztalhoz állt, összeszerelte a gépét a projektorral, majd kiegyenesedve nézte a beszélő embereket. A zaj egyre osztódott. Már kivehetővé vált, hogy melyik hang, kihez tartozik. Végül egy-két kacajjal, és az utolsó párbeszédek lezáró mondataival elkezdődött az óra.
Fiatal tanár volt, kezei könnyedén mozogtak, és mozgása hordozta magában a benn ülő diákok generációját. Ismerte a vicceiket, a mondataikat, hogy hogyan gondolkodhatnak a világról. Az óra alatt halkan folytatódott néhány párbeszéd, a többiek pedig bambán néztek előre. Hirtelen a terem ajtaját bevágta a huzat. Ekkor mindenki hátranézett, és ijedten figyelte, hogy ki léphetett be ekkora erővel a terembe. De senki sem lépett át a küszöbön.  Az ajtó ismét kinyílt, és nyikorogva eljátszotta, mintha megint be szeretne csukódni. Majd amikor odaért, hogy bezáródjon, újra kinyílt. Az utolsó padsorból a legközelebb ülő diák felállt és bezárta az ajtót. Így mindenki megelégedve folytatta azt, amit addig csinált. Beleértve a tanárt is. Halkan folytatódtak a nevetgélések, és egyre bambábban néztek előre a többiek. Az ajtó ismét kinyílt, nyikorogva lengedezett, hol előre, hol hátra. Játszott magában, és játszott a többiekkel. Páran forgolódtak a zaj miatt. Néha hátfordultak, hogy egy-egy szúrós tekintetet intézzenek az ajtó felé. Megjegyezték, hogy valaki igazán becsukhatná. De a leghátul ülő diák, akire néztek, már meg sem moccant. Előre nézett, és a tanárt figyelte. Az ajtó tovább imbolygott éles hangja kíséretében. A tanár igyekezett belefűzni egy kis iróniával az ajtó szórakozását mondanivalójába, de a hang egyre inkább kizökkentette abból. Az ajtó megint becsapódott, majd jót nevetve a benn lévők ijedtségén, egyszerűen kinyílt. Nyekergett, és már mindenki ráfigyelt. Senki nem mozdult meg, hogy becsukja. Talán senki nem tartotta méltó ellenfélnek, hogy megmozduljon érte. Talán kényelmesebb volt a helyükön méltatlankodni, hogy milyen szörnyű hangja van. Talán valahol örültek is neki, hogy van egy dolog, amire ráfoghatják, hogy nem tudnak figyelni. Mindenki figyelmét elvette az óráról. A tanóra végig nyikorogva telt el. A tanár is többször megállt, idegesítette, hogy közbevágnak a váratlan hangok. Egy embert vádoltak, aki az ajtót egyszer már becsukta. Az az egy volt, akit az ajtó nem zökkentett ki, aki megértette, hogy a huzattal szembeszállni képtelen. Az ajtónak nem működik a zárja, ezért nyílik ki. És megértette, hogy az ajtó csupán egy ajtó, és ha nem olajozzák, nyikorog. Ahogy rájött arra is, hogy a tanóra pedig azért van, hogy a diákok figyeljenek.
És az ajtó tovább táncolt kacagva mindenkin, és élvezte, hogy az ő műsorát nézik…