walnut-919707_1920… Mi a sietség? – kérdezte gyermeteg kíváncsisággal. És mi okból siet az ember egyáltalán? És mit akar vele? – nyugtalankodott a fiú a remete kertjében.
Az ősz öreg ült a terebélyes diófa alatt és mosolyra húzta ajkait.
– A sietség? Badarság… – válaszolta komótos nyugodtsággal. Legtöbbször hasztalan és indokolatlan. Nézd! Itt ez a fa, ami fejünk fölé nőtt. Érti-e mi a sietség? Egyszerűen csak gyökeret növesztett, gallyat, ágat… aztán lett termése egy-kettő, majd hozama kosarat rekesztő. Tud-e sietni a gyökér, a gally, az ág? Tud-e sietni a gyümölcs? Mi tévedünk, emberek. Tévedünk, mert azt képzeljük a rohanással jutunk valahová. Mikor még erőm teljében voltam – emlékezett vissza az apó – bizony magam is folyton rohantam. Hajtott az eszme, úgy leszek rendbe, ha a dolgom végezve. De hol voltam akkor, amikor loholtam? Ki voltam, mikor a loholásban megzavarodtam? Mit láttam abból, amit akkor tettem, mit éreztem a tetteimben?
Ne légy Te is ilyen ostoba! Az élet magától is elmúlik, elröpül tova, nem kell azt siettetni sehova. Maradj csak benne az adott pillanatba.

Az ifjú a földre ereszkedett, megsimította a fatörzset. Az öreg kezébe adott két követ és intett a termést ezekkel törje meg.

 

 – Szendrei Ági

By |2018-01-17T17:51:11+00:00február 23rd, 2016|Kultúra|