Mától csak a szívemre hallgatok. – fogadta ünnepélyesen.
Te sosem csalsz meg engem, s ha útközben még is felsértem lelkemet,
Mondhatom bátran. Ez volt az egyetlen út: követtelek.
Ment előre rendületlen, végül elesett.
Mikor felállt, látta, hogy egy sötét, üres árnyakkal teli mederbe veszett;
S mikor kiáltott, a kéz ami addig mellette vigyázta lépteit
Hiába keresi, nem nyúl érte már.
Körbe nézett, sehol senki és némaság.
Messzebb ködbe burkolózott csonka fák.
Nincs illat, nincsenek színek, nincs tükörképe és nincsenek emberek.
Hol vagyok, hova vezettél engem – kérdezi?
S a szív csak annyit felel:
Vezetlek, utat mutatok, de az utat csak te magad járhatod.
Hogy járj kellenek lábak, kezek, hogy láss kellenek szemek…
Én csak az irányért felelek.

 

graphite-670990_960_720