girl-1147395_1920

A lány nagy kék szemmel, nyílt tekintettel nézett a világra. Ahogy pásztázta a körülötte levő világot, szinte elveszett a nézésben. Nem volt más csak a másik: lehetett az egy virág, egy ember, egy hangszer, egy könyv… teljesen mindegy volt számára. Itta a szeme és a szíve is a látványt- eggyé vált vele. Teljes volt magában is; az ember bár furának és kicsit különcnek látták, vonzódtak hozzá, hisz kirítt a szürkeségből; rá nem hatott Pest őrülete. Túlélés helyett sokkal inkább megélt dolgokat. Olyan volt ez, mint egy képesség, amit az ember vagy magával hoz születésnél, vagy nem.

Élt és látott dolgokat- rengeteg mindent. Viszont egy dolog még rejte maradtak csillogó szemei előtt. A szerelem. Gondolkodott sokat, vajon volt ő már szerelmes? Nem kicsit, meg pár pillanatig, hanem úgy velőtrázóan, mindent elsöprően?!

Nem, szinte biztosan állította, hogy még nem. A szerelem olyan, amibe bele kell halni, de úgy, hogy tovább élsz. Ezt tudta, érezte a szíve mélyén, hogy egyszer eljön ez a pillanat is. De tudta, hogy hiába képzelne el bármit- a valóság sokkal bizsergetőbb lesz.

Így élte a napokat, tudván, hogy amikor eljön a pillanat, ő készen fog állni és nyitott szívvel várja, hogy a másikban önmagát megtalálja.

By |2018-01-17T17:51:12+00:00január 30th, 2016|Kultúra|