ball-70194_1280
Nemrég a napközis tanító néni hívott telefonon, szívéből áradtak a szavak, ahogy egy decemberi ünnepi hangulatot osztott meg velem.
A gyerekek a téli szünet előtti utolsó napokban izgalommal várva, vajon mit rejt majd a karácsonyfa díszes árnyéka, osztálytermi karácsonyi mulatságot tartottak.
– Boldi nagyon aranyos volt! – indította Anikó néni örömmel a beszámolóját. – Az történt ugyanis, hogy karácsonyi üzeneteket írhattak egymásnak a gyerekek, névre szólóan. Mindenki meg is írta a magáét egy-egy kiválasztott társának címezve. Boldizsár azonban az egész osztálynak írt! Kivétel nélkül minden gyerek nevét felsorolta a színezett üdvözlőlapon.
A tanár néni szívét melengető érzéssel és hálával emlékezett vissza az osztályterem pillanataira, hogy nem maradt kisgyerek, aki jó kívánság nélkül ment haza a téli szünetre.
Szemem könnybe lábadt. Hálás voltam én is: a tanár néninek, hogy elmesélte a történteket és a fiamnak, hogy megmutatta a szeretet nem válogat. Mert vannak ugyan konfliktusai az osztályban, vannak nehézségei más gyerekekkel, de a szeretet ünnepére szánt üzenetében csakis a szeretetnek adott hangot.
Most, hogy január dereka felé jár az idő és eljutott hozzám ez a történet olyan érzésem van, hogy meghosszabbodott a karácsony. De miért is akarnám a karácsony érzését időhöz kötni? Miért ne lehetne mindennap karácsony? Hiszem, hogy a szeretet időtlen…

– Szendrei Ági