parking-deck-438415_1920Parkolóház. -1-es szint. Körülnézel, nem látsz semmit a kocsisortól. Az üzletek 8-kor zárnak. 8 óra 5 perc. Valaki nem tudja elindítani az autót a sor elején. A sor végén hangos duda szó. Valaki elkezdte és végigsöpört az egész kocsisoron, bár senki nem tud haladni egyetlen egy centimétert sem. A kocsik állnak. Egyre többször söpör végig a hangos dudaszó a szinten. De nincs mozgás. Valaki nem tud elindulni. Valaki becsapja az ajtót, ordibálástól zeng a ház. Csapódik a következő, majd a következő. Veszekedés. Dudaszó. A kocsisor nem mozdul.

Percekkel később. A régi, megkopott járgány motorja többszöri próbálkozás után felhördül. Még egy két hangos szitkozódás, majd mindenki visszaül a helyére és elindul.

20 perccel később szinte üres a szint.

Volt időm csendben megfigyelni a helyzetet és megjelent bennem néhány kérdés.

-Mi lett volna, ha nem rémítjük meg egymást?
-Mi lenne, ha támadás helyett megkérdeznénk a másikat hogy esetleg tudunk-e segíteni?
-Lehetséges, hogy a másik ember nem azért jött a világra, hogy bosszantson minket, és hogy megnehezítse az életünket?
-Ha a válasz igen, lehet, hogy tettünk egy lépést a másik ember felé és mi magunk már lehet nem fogunk dudálni meg ordibálni.

Ezután megkérdezhetjük magunktól, ha szeretnénk: biztosan a másik ember hibás azért, amiért késésben vagyok? Amiért fáradt vagyok? Amiért annyi, de annyi dolgom van?

Mi lenne, ha… ?