IMG-20151201-WA0001 (1)

Tegnap mikor elmentem a fiamért az iskolába az egyik cserfes kislány elkotyogta a fiam kis szíve titkát. Született egy szerelmes levél csupa szép szavakkal, a nagyvilágban hallott és megmaradt mondatokkal:

Szeretlek, mint galamb a tiszta búzát.
Szeretlek, mint nyári melegben a lágy szellőt.

Egyéni költés is született:
Szeretlek, mint halacska a folyó vizét.

Ez a szerelmes beszámoló felvillanyozott, belebizsergett minden porcikám és megöleltem Boldizsárt. Úgy éreztem repülök, mintha legalábbis én lennék szerelmes.

Ezután másfél órára elváltak útjaink – Ő rajzfoglalkozáson tevékenykedett, én sportolni mentem. A futáshoz szárnyakat adott az előző élmény.
Mikor az óra végén bekanyarodtam a terembe, a rajzot tartó festőnő elém sietett. Korábban nem tapasztaltam ilyet, gondoltam valami történhetett. Hasonlóan izgatott volt, mint én az iskola utáni hírek hallatán. Hamarosan kiderült mi az öröme tárgya. Kis szerelmes tanítványa arcképet festett szíve hölgyéről.
– Igazán nagyszerű alkotás! – dicsérte növendékét büszkeséggel.

Egész este a festményt és az írott vallomást nézegettem. Megmutatott valamit, hogy ezek a gyermeki alkotások az érzést tükrözik, az érzésben élet van, hiszen pezsgést, bizsergést váltott ki. Ha egyszerű logikával tekintek mondataimra, akkor azt látom, hogy ahol alkotás van, ott élet van.
A gyermekek őszintén megmutatják, és miért ne tanulhatnánk tőlük. Érezzünk, alkossunk minél többet!