Kotes_belso_3Ahogy azt felhívásunkban már olvashattátok, a Nő arcai Magazin október 1-től december 1-ig tartó kampányának célja egy olyan naptár elkészítése, amivel meg tudjuk mutatni a nők sokszínűségét, különböző arcait. A naptár értékesítéséből befolyt bevételt olyan civil szervezeteknek szeretnénk felajánlani, akik felkarolnak valami – a nők számára különösen fontos – jó ügyet.

A bemutatott civil szervezetek közül a kampány végén az olvasók segítségével választjuk ki azt az egyet, akit a naptárból származó bevétellel támogatunk.

A Zsakett Egyesület egy baráti körként, egy múltidéző „nőegyletként” indult 2011-ben, ahogy azt Paholics Erzsitől és Kiss Rebekától az egyesület tagjaitól megtudhattuk. Egyetemista lányokként azt találták ki, hogy különféle kulturális rendezvényeket látogatnak, vagy éppen szerveznek együtt. Volt, hogy régi illemtankönyveket bújtak, volt, hogy pikniket rendeztek a Margitszigeten, ahol a kötelező megjelenés kalap és ruha volt.

A lányokban egy idő után megfogalmazódott az az igény, hogy valami jó ügyért is tegyenek együtt, így kezdtek el 3 hetente szombatonként eljárni a Bolyai-Breznóközi Gyermekotthonba. Ezeken a szombati napokon az otthonban élő gyerekekkel játszottak, énekeltek, rajzoltak vagy éppen tanultak.

Szép lassan kiforrott bennük egy jótékonysági árverés és vásár ötlete, aminek a bevételéből egy művészetterápiás szobát álmodtak meg a gyermekotthonba. Az ötlettől addig, hogy majdnem másfél millió forintból aztán valóban berendezhessék az otthon új közösségi szobáját, azonban hosszú út vezetett.

A „Zsakettes” lányok „Kössünk össze” néven hirdették meg a kezdeményezésük, először ugyanis saját kezűleg kötött holmikat gondoltak felajánlani a nemes célért adakozni hajlandó közönségnek. Ez a kezdeményezés nőtte ki magát azzal, hogy sok művész és designer mondott nekik igent arra a felkérésre, hogy valamelyik alkotásukat ajánlják fel az árverésre. A szervezők maguk is meglepődtek, hogy a felhívásuk láttán milyen sokan küldtek el nekik valami „licitálnivalót”.

Az aukcióval és a fogadással a lányok valamit adni szerettek volna azoknak is, akik eljönnek, egy bensőséges, szívmelengető délutánt zongoraszóval és tombolával, ahol a résztvevőket összekötik egy közös, jó ügy érdekében.

Mit is tanultak a szervezők eközben?

Ha valamit el szeretnének érni, ahhoz sok-sok előkészület kell a háttérben, és csak úgy működik minden, ha csapatmunka van, munkamegosztás és felelősségvállalás egy-egy részfeladatért. A lányok maguk se gondolták, hogy egy délután alatt ennyi pénz jön össze a gyermekotthonnak, és mosolyogva mesélnek arról, hogy egy-egy jó ügyért lám mennyien össze tudnak fogni, vannak ellenpéldái annak, hogy az emberek nem törődnek egymással.

A Zsakettes lányok aktuális szívügye az, hogy a Beregszászi 9. sz. óvoda játszóterére gyűljön össze pénz. Aki támogatná az ügyüket, megteheti, ha ellátogat a februárra tervezett „Gardróbcsere” programjukra, esetleg néhány megunt ruhadarabját bedobja a közös gardróbba.

Februárig pedig a Zsakett Egyesület a teaházaiba várja kezet és szívet melengetni azokat, akik érdeklődve hallgatnának beszélgetéseket olyan nőkkel, akik valami értéket képviselnek azzal, ahogy élnek.

Már csak az a kérdés, hogy miért éppen a „Zsakett” nevet választja egy modern nőegylet a nevének, ami egy férfi ruhadarab. A válasz egyszerű, az alapítók ezzel is azt szerették volna szimbolizálni, hogy az egyesületük nem a férfiak ellen, hanem a nőkért jött létre, azért, hogy nők együtt dolgozzanak jó ügyekért.