Napok óta csak forgolódott. Álmaiban vissza- vissza járt a régi házhoz, ahol a gyermekkorát töltötte. Bejárta a tereket, mintha még ott élne most is. Mindent átjárt az az ismerős, régi érzés, amit úgy szeretett.

Majd meglátta őket. Ott álltak, mosolyogtak. Már évek óta meghaltak- mégis most a vidám napfény beragyogta az arcukat. Odaszaladt hozzájuk és sírva a nyakukba borult. Istenem- gondolta- milyen régen volt, amikor utoljára megölelhette Őket, a nyakukba borulhatott…

Zokogva ébredt; úgy szorította a mellkasát, mintha a rakoncátlan kis szíve ki akarna ugrani a helyéről. Sírt még egy darabig, míg a fájó hiány elcsendesedett és át nem adta a helyét a hálának.

A hálának, hogy oly’ sok éven keresztül részesei lehettek egymás életének… hiszen végül úgysem marad más, csak a szeretet.

candle-603010_1280