girl-1001192_1920 Most komolyan? Újra fog kezdődni az egész?- gondolta magában a lány. – Még egyet tuti nem bírok ki. Inkább hagyjuk, nem is történt semmi. – győzködte magát.

Pont most? Pedig már éppen túl voltam az előzőn. Egy évbe telt, de összeszedte magát. A padlón töltött sok hónap alatt átgondolta az egész életét- újra. Amikor vége lett és lezárult egy hosszú szakasz az életében nem értette. Dühös volt mindenkire, a másikra, magára, a világra … Aztán a düh helyett a kétségbeesés és a maró fájdalom marad csak benne… mert kapaszkodott. Kapaszkodott egy képbe, ami a fejébe volt, hogy ami volt, az soha nem érhet véget, hiszen annyi, de annyi energiát tett bele. A figyelmét és gondolatait nagy részben, napról napra erre fordította- “hisz’ ez az életem”- mondta magának. Aztán mintha elvágták volna, ez eltűnt. Maradt viszont a sok-sok idő és energia, ami felszabadult. Ezért kapaszkodott a képbe, hogy “egyszer, majd, valamikor biztos újra együtt leszünk”.

Majd egyszer csak rájött, hogy mindaz, amit szerelemnek hitt nem volt más, csak görcsös ragaszkodás egy ideális képbe, majd egy jövőbeli képbe, végül abba, hogy végleg bezárta magát és többé már nem fog megnyílni senkinek. Aztán persze- ahogy az az élettől kitelik- megváltozott minden. De küzdött ellene- nagyon!

Nem, ez nem is az… Hiszen nem tudnám elképzelni, hogy mi… hogy együtt… Ahogy győzködte magát,hogy miért nem- persze már gyanús lehetett volna neki ez- kapott egy telefont. Annyira elvolt a gondolataival, hogy nem is figyelte a számot.

Ő volt az, akitől már  olyan sokat tanult eddig is, akinek oly’ sok mindent köszönhet. Nem sokat kérdezett, inkább csak annyit mondott, hogy “Menj bele, sokat tanulhatsz ebből! Kaptál egy új esélyt, végre ne cseszd el.” Ez a pár mondat annyira kijózanító volt, hogy minden eddig gyártott érve, ellenérve egy szempillantás alatt semmivé foszlott.

 – Köszönöm- hebegte szinte lefagyva.- A másik értette, átlátta a vívódásait, sőt még azt is, hogyan akarta volna lebeszélnie magát valamiről, ami megmozgatott benne valamit. Olyan lendületet kapott, hogy egy szuszra megírt egy mindent felfedő levelet a férfinak, aki megmagyarázhatatlan módon berobbant az életébe. Kockáztatott… lehet,hogy semmit nem lesz ebből, de legalább már nem a múltat siratta, hanem képes volt meglátni a jelent és kinyílt előtte a világ, a világ ami elől ő zárta el magát… de már látta, hogy a félelem a fájdalomtól, az volt a rács a börtönén, ahova magát száműzte.

Vett egy nagy levegőt, és egy szerelmes számot dúdolva állt fel az asztaltól. Mindegy, hogy mi lesz, ő már érzett… és hihetetlenül hálás volt ezért.