a-belier-csalad-la-famille-belier1-1024x576A közelmúltban láttam egy francia-belga filmet, A Bélier család a címe.
Röviden: van egy család, ahol a szülők és a fiúgyermekük süketnéma, a leánygyermekük viszont hall és beszél.

A sors fintora, hogy a leánygyermekről kiderül, hogy gyémánt van a torkában, csodálatos hanggal áldották meg az égiek. Felfigyelnek rá az iskolában, és az énektanára arra bíztatja, foglalkozzon komolyabban az énekléssel.

A filmet nézzétek meg, lehet rajta nevetni és sírni, és a kettőt is egyszerre, többet nem árulok el róla. Csupán egyetlen jelenetet szeretnék kiemelni.

A szülők elmennek egy koncertre, ahol a lányuk énekel, és semmit, de semmit nem hallanak belőle. A szereplés után látják, hogy elragadtatással tapsol a hallgatóság, de hogy miért is, az számukra – kis túlzással – rejtve marad.

Fájdalmas volt látni, hogy a szülők érzékelik, hogy valami csodás dologról maradnak le, és a lány is ott áll, hogy olyan igazságtalan, és elkeserítő, hogy pont ezt nem tudja megmutatni, pont ez a kifejezésmód az, ami szó szerint süket fülekre talál.

Otthon azonban az édesapa elindul megkeresni a koncert után elvonult, kissé magába roskadt lányát, és arra kéri, énekeljen, és amíg énekel, a kezével finoman érinti a lány nyakát, a torka körül. Számomra itt törött el a mécses, mert ha másként nem is, így, ebben a formában megtalálta azt, hogy gyermekének egy eddig ismeretlen részéből tapasztaljon valamit. Bár hallani nem hallott, de érzékelhette a rezgést, amit tapasztalunk, ha énekelünk.

Eszembe jut egy másik dolog, ami kapcsolódik a fentiekhez.

Számos formája létezik a szavak nélküli kommunikációnak, így például a kommunikáció képek segítségével.

Az édesanya fotója, egy szív képecske, és a gyermek fotója, így egymás után sorban kirakva. Egy mondat, amelyre a válasz egy gyöngyöző kacaj és egy fülig érő száj. Majd folytatódik a kommunikáció a szív kép visszaadásával, csillogó szemekkel. Én is téged. Értik egymást.
Nekem erre nincs szavam, nekik volt valami másuk, ami ott hömpölygött egy pillanatra közöttük.

Talán pont az hatott rám mindkét esetben, hogy nem voltak szavak, amelyeket – lássuk be – össze-vissza használunk, mindegyikhez társítunk egy élményt, és végül alig értjük egymást.

A szeretet van. Egyszerűen. Szavak nélkül is.

 – Kürti Nóri