runner-808932_1280Annak ellenére, hogy amióta az eszemet tudom az életem meghatározó része a mozgás, többször bizonytalanodtam el és egyszerűen nem akartam tovább csinálni. Hirtelen nem tudtam, hogy miért mozgok. Miért fontos ez? Kell ez nekem egyáltalán? A mozgás a sok pozitív dolog mellett fájdalommal jár, félelemmel, leküzdhetetlennek tűnő akadályokkal. És erre az időjárás még sokszor rá is tesz egy lapáttal. Esik az eső, vagy a hó. Hideg is van. Sötétben meg pláne nem szeretek egyedül futni. A felszerelésről meg ne is beszéljünk. Megfelelő cipőt találni szinte lehetetlen.
Ezeket, akkor és ott el is hittem és nem mentem futni. Kényelmesebb volt otthon betakarózni és teát szürcsölgetve olvasni. Majd holnap, vagy a következő héten. Esetleg ha jobb idő lesz, vagy kisüt a nap. Ha majd valaki ráér az ismerőseim közül. Aztán eljött az a nap is, amikor látszólag minden összeállt. Kellemes volt az idő, felszerelésem is akadt, nem is kellett volna egyedül mennem. De nem mentem. Miért? Mert ismét találtam valami kibúvót. Fájt a nyakam. Nem tesz jót egy többszörösen tört nyakcsigolyának, ha betonon futok.
Aztán rájöttem, hogy mindig találni kifogást. Nincs olyan, hogy tökéletes alkalom a mozgásra. Ha úgy érzem, hogy van, akkor ott valami sántít. Megpróbálom elfedni vele az igazságot. Nem kell, hogy minden a helyén legyen. Csak az, hogy találjak valamit, ami ösztönöz. Elég egy apró dolog is. Például egy tó, ami az egyik kedvenc parkomban van a városban. Végül is nincs olyan messze. Nem jár arra annyi autó, a természet lágy öle a városi őrületben. Addig el is sétálhatok, esetleg kocogok ott egy picit. A nyakammal meg igenis kezdhetek valamit. Elmehetek vele például gyógymasszőrhöz, vagy mozgásszervi rehabilitációs szakorvoshoz, akitől kiderülhet, hogy pont a mozgás lenne az, ami segít rajta.
Emellett nem kell rögtön több órás edzésben gondolkodni. Vegyük figyelembe a fokozatosságot. A maraton futók sem rögtön 42 195 méterrel kezdték. Vagy ha igen, akkor azt egy életre megjegyezték. Mindenkinek megvannak a saját korlátai, amik idővel átléphetők. Idővel. Nem kell rögtön lehetetlennek tűnő célokat kitűzni. Vagy ha megtesszük és nem sikerült, akkor tudatosítsuk. Olyan célt tűztem ki magamnak, ami számomra jelenleg nem teljesíthető. Ezen aztán érdemes elgondolkodni. Vajon miért tettük ezt? Saját magunkat próbáltuk meg eltántorítani a mozgástól? Ennek meg mi értelme lenne?

És ami számomra a legnagyobb tanúság: ne mérjem másokhoz magam. Különbözőek vagyunk. Ne akarjak rögtön az első 1,5 órás edzésemen, mondjuk később sem, másnak a tempójában haladni és aztán mosolyogni, mutatni, hogy minden rendben, közben pedig elájulni.
A testemnek szüksége van rám, nekem pedig a testemre. Remélhetőleg még jó hosszú ideig. Megérdemli, hogy ameddig lehetőségem van rá, megfelelően használjam. És ne csak arra, hogy leüljek vele az irodai székbe, vagy lefeküdjek az ágyra. Hanem arra, hogy játsszak a gyerekekkel, vagy csomagokat cipeljek gyalog haza a boltból különösebb fájdalom nélkül. Hogy örüljek annak, hogy vagy testem, amit használhatok és nem kihasználok.

By |2018-01-17T17:51:29+00:00október 17th, 2015|Egészség|