sad-659422_1280Az AmitmA fotóstúdióval közösen elindítottunk valamit. Mert a szavak után itt a tettek ideje. Sokan vagyunk, sokfélék és sok mindennel küzdünk. Éppen ezért útjára indítottunk egy felhívást, hogy tegyünk együtt. Fotózzunk, mutassuk meg, hogy a nőnek mennyi arca van és gyűjtsünk olyanoknak, akik szükséget szenvednek!

A nőnek ezer arca van – ebből bemutatunk tizenkettőt az év tizenkét hónapjában :) Megmutatjuk, milyen a nő ereje, vagy éppen a nyugalma, a szenvedélye vagy az intuíciója…

Gyűlnek a jelentkezők – egyre többen, amit köszönünk -, és hamarosan indul a fotózás!

A modellek mellett egyesületeket, alapítványokat, szervezeteket is keresünk. Minden héten bemutatunk egyet, majd együtt eldöntjük, hogy ki kapja meg a támogatásotokat! Mert egyedül nem megy… ezt már megtapasztalhattuk a saját bőrünkön is!

Aki csatlakozna modellként, megteheti (jelentkezés fényképekkel és rövid önéletrajzzal: dudas.agnes@gmail.com címen), ha figyelmünkbe ajánlanál szervezetet, akire ráfér a támogatás, vagy csak felhívnád a figyelmet, hogy léteznek, írj a nora.kormendi@anoarcai.hu címre; illetve, ha segítenél, támogatnál bennünket ebben a kezdeményezésben, ugyanerre a címre írhatsz.

Köszönjük mindenkinek, aki tesz!