Eső másként

rain-360803_1280Reggel óta esett az eső nagy, ronda, kövér cseppekben. Szürke volt az égbolt, szürke volt az eső, szürke volt a levegő, szürke volt a járda, és szürke volt minden arc, amelyikbe belenézett.

Utálta az esőt. Beázott a cipője. Átázott a nejlonharisnyája is, és rátapad a bőrére. A legszívesebben a fejére húzná annak, aki kitalálta ezt a ruhadarabot. Lassan de biztosan elkezdett begöndörödni a haja, hiába kelt hajnalban, hogy gondosan kivasalja. Félő, hogy hamarosan a szempillaspirál is megadja magát. Nem vízálló, mert a vízállótól viszket a szeme.

Unottan állt a műanyag buszmegállóban. Mellélépett egy férfi, aki épp akkor húzta össze az esernyőjét. Erőteljesen lerázta róla a vizet, amely nagyobb részt a lány kabátján landolt. Kösssz, sziszegte.

Látványosan arrébb lépett, hátha ettől legalább egy kicsit vacakul fogja érezni magát a férfi. De semmi.

Aztán maga elé nézett, nézte a pocsolyákat. Hosszan nézte őket. Esőcseppek hullottak alá az égből, hogy aztán vékony sugarakban szökelljenek felfelé. Váltakoztak, fel-le. Mint a zongora billentyűi. Úgy tűnt, valakik négykezest játszanak egy láthatatlan zongorán.

A buszmegálló műanyag falán versenyt szánkóztak az esőcseppek. Elindultak fentről, majd versenyt száguldottak egy kacskaringós pályán, arcokat rajzolva a falra. Máskor elindultak tétován, és elnyelték egymást, hogy az addig apró bizonytalan cseppecskék gyors folyású patakként zúduljanak tovább.

Kissé kidugta arcát a kapucnijából, és elfordította fejét. Tőle balra állt egy fa, melynek a még éppen zöld leveleit befedte a szálló por, a kipufogó mocska, a város szennye. Szinte hallotta, ahogy a fa fellélegzik, és hálát ad azért, hogy az eső tisztára mossa leveleit.

Nézte a mindig poros, koszos betont, ahogy lassanként visszanyeri régi fényét. Nézte az apró virágágyást, a rögöket, ahogy szomjazzák a vizet, és mohón magukba szívják minden cseppjét. Milyen szép az, mikor az elemek egymásba gabalyodnak! Figyelte a szél játékát, ahogy a fák apró ágait ringatva huncutul meg-megörvendezteti a járókelőket egy friss zuhannyal, hogy felébressze őket gondolataikból. Mulatott a bosszankodókon.

Megmosolyogta az apró verebeket, akik ügyefogyott módon inni próbáltak a tócsákból, és azon tűnődött, nehéz lehet így, hogy se karjuk se bögréjük. Amott egy óriási galambot látott, aki felborzolt tollakkal járt-kelt peckesen a tócsa közepén. Olybá tűnt, mint aki a zuhany alatt áll, épp beszappanozta magát, és rendkívül büszkén és elégedetten fütyörészik. Alighanem hím. Szórakoztatta a látvány. Arrébb egy másik, aki nézegeti magát a tócsa tükrében, mint aki az utolsó simításokat végzi. Ez ismerős. Alighanem nőstény. Ki tudja, talán várja őt egy szívének kedves másik galamb valahol.

Még mindig reggel volt, az eső pedig továbbra is esett…

 – Kürti Nóri

By |2018-01-17T17:51:35+00:002015. 10. 9. |Categories: Kultúra|Tags: , |0 hozzászólás

Hagyj üzenetet

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Támogasd az Egyesületet

Ha tetszik a munkánk, kérünk, hogy támogass minket egy csésze kávé vagy csokor virág árával!

Csésze kávé

450 Ft

Csokor virág

2500 Ft