Sorakoznak a harisnyák a szekrényben. Egyik fedi a másikat. Fekete, barna, ciklámen, csipkés, pöttyös, kockás… Nem is tudom, melyiket válasszam, de talán nem is kell egyik sem. Fölkapom a kedvenc magas sarkú cipőmet. Megy majd az új koktélruhámhoz. Ma este ki fogok tűnni, és engem bámul majd minden szempár… Igen, ez jó lesz! A cipő kell. De azért ne vigyem túlzásba. Legalább a smink legyen szolid. Valami világos, bár a szememet ki kellene emelnem. A tekintet fontos. Sokat kell, hogy eláruljon rólam, de közben meg kell, hogy maradjak rejtélyesnek. Talán natúr színek lesznek egy kis feketével a barnás szememhez.

Csak sétálok, egyik lábam teszem a másik után. De bizonytalan a léptem. Nem értem, miért. Miért is vagyok bizonytalan magamban? Nem tudom. Azok ott engem néznek. Ez jót jelenthet, talán ma jó a kisugárzásom. De így tőlük függ az, hogy én hogy érzem magam. Keresem a többiek tekintetét? Igen. De miért van szükségem a többiek tekintetére? Visszacsatolást keresek bennük? Igen, ez az! Szükségem van a visszajelzésre, mert ettől érzem magam hitelesnek. És, ha nem kapok folytonos figyelmet, akkor el is bizonytalanodom. De miért? Miért nem tud átjárni a magabiztosság minden nap? Talán túl sok gondolat kavarog a fejemben, ami visszafog? Miket is szoktam gondolni? Széles a csípőm, nagy a lábam, talán az az ismeretlen férfi azért bámul, mert nem vagyok elég nőies vagy hülyén járok… tele vagyok ehhez hasonló gondolatokkal.

Vagy a hajamra fektessek kevés hangsúlyt? Arányosan kell elosztani a kiegészítőket is. Feketét kellene föltennem ma, fekete fülbevalót. Valami köveset. De azért ne úgy nézzek ki, mint egy bizsu-királynő. Talán a cipőhöz kellene öltöznöm vagy a cipőt hanyagoljuk, és a ruha tükrözzön ma este? Meg kell terveznem magam. Fontos az összhang. Ha valahol sokat mutatok, máshonnan el kell venni. Még sem akarom, hogy kinézzenek. Épp csak a tekinteteket akarom magamra vonni. Szép akarok lenni. Csak olyan visszafogott különlegesség. Azt akarom, hogy egyedi legyek ma este, hogy vegyék észre, ahogy elmegyek előttük, és ne tudjanak nem engem nézni, amíg el nem haladtam. Azt akarom, hogy lássák, ahogy biztos lábakon elsétálok, azt akarom, hogy igazán ezt lássák.

Talán ez a sok bántó gondolat teszi. Saját magamat ostorozom, de mit érek el vele? Csak azt, hogy kevesebbnek érzem magam annál, mint ami vagyok vagy lehetek. De ez azt jelenti, hogy én teszem akadályokkal tele az életemet? De annyi minden történik még a világban, miért pont én tenném tele gátakkal az utamat? Mert nem tudok róla. Nem is voltam eddig tisztában vele, hogy bántom saját magamat… Tiszta gondolatok kellenek, valós gondolatok. Emberből vagyok, és nincs tökéletes forma. Nincs jobb vagy rosszabb test, és nincs szebb vagy csúnyább. Csak eltérő. Mások vagyunk, egyediek. Nem többek egymásnál, nem kevesebbek.

dress-186249_1280
Nem is tudom, melyik szín illene ma leginkább a hangulatomhoz. Ma olyan vörös vagyok. Lehet, vörös rúzst kellene felkenni vagy vörös legyen a ruhám? Az együtt már lehet, hogy kirívó lenne estére. Úgyhogy csak a ruha marad. Csak úgy izzani fog rajtam. A hajammal még mindig nem tudom, mit kezdjek… Talán legyen egy laza konty? Az olyan ártatlan, de a fekete lakkcipővel mégis azt mutatom, hogy több vagyok, mint egy félénk kislány. Igen, ez lesz! Még a vörös rúzs is belefér, hiszen azzal karaktert adok az arcomnak. A lábamról egyenesen a számra vezetem majd a figyelmet. Odáig lesznek. Irigykednek, figyelnek, azt gondolják majd, hogy különleges vagyok, mert kitűnök. De hát nem is vagyok olyan, mint a többi. Ma a szemükben biztos nem leszek. A belépésen is kellene gondolkodnom, hiszen az első benyomás a legfontosabb. Nem is a sétára kell fektetnem a hangsúlyt, hanem a belépésre. És azután egész este rám fonódik az összes tekintet…

Ha nem vagyok kevesebb és több sem, mint ahogyan senki sem, akkor miért kellene arra törekednem, hogy mégis különleges legyek? Talán nem a különlegességet kell keresnem? Nem, az nem lehet. A különlegesség keresése már eleve viccesen hangzik… és a különlegesség már eleve arra utal, hogy többnek látom magam, mint bárki más. Hát akkor mit keressek? Magamat. De hogy találhatnám meg magamat? Hiszen itt vagyok, magamban vagyok. Érdekes, hogy itt vagyok, és mégsem érzem saját magam. Érezni! Lehet ez a megoldás? Érzéseket kellene követnem? Az érzés olyan igaz, és megfoghatatlan. Hogyan lehetne érzéseket követni? Követnem kellene egyáltalán őket? Érzést követni, ez megint olyan, mint különlegességet keresni. Akkor mit kell az érzésekkel? Hát, érezni.

Mindjárt belépek a szórakozóhelyre. Koncentrálj! Kecses kell, hogy legyél és közben biztos a lépteidben. Sugároznod kell magadból az önbizalmat. De melyik is lenne a legjobb megoldás? Engedjek magam elé pár embert, egy kis szünet és utána lépjek be? Igen, ez lesz a jó. Akkor gyerünk! Basszus, tele van a hely. Senki nem figyel semmire. Alig van levegő a teremben. Most hogy kellene járnom? Túl sok ember van, és olyan fojtogató itt minden. Az a pár srác engem bámul, de miért? Valamit elrontottam, talán túl sok a smink. Nem kellett volna az a vörös rúzs. Vagy a ruhám lett túl kihívó? Nem tudom, de nem jól érzem magam. Fáj a lábam is a cipőben. Nem is értem, miért kellett magas sarkúba jönnöm. Ettől tartottam. Kinéznek, most már biztos vagyok benne. Az a csajszi is úgy bámul, mintha nem is emberből lennék. A legjobb lenne, ha inkább hazamennék. Miért is jöttem el? Mert különleges akartam lenni.

Érezni az érzést. Ez találó. Olyan mintha már érezném is magam. A gondolataim mások, mint eddig. De miben is? Kutatnak, kérdeznek és választ adnak. Ráadásul ennek a tárgya én vagyok. Az érzéseim váltak a tárgyává. Az a bácsi kedvesen néz felém, de az ő fejében biztosan nem ezek motoszkálnak, hanem a saját gondolatai. Lehet most jó hangulata van, és ezt mutatja felém. Ha nekem is jó hangulatom van, akkor én is azt mutatom mások felé? Igen, de ha rossz, akkor azt is kimutatom. De én nem hangulat vagyok. Akkor miért az határoz meg? Mert keveset kérdeztem eddig. Miért is kérdezek most? Mert önmagam szeretnék lenni.