DSC4263-1024x683Három gyermeket terelgetünk a férjemmel, egy 17 éves fiút, 8 éves öccsét és 3 éves hugiját.

Miért írom a terelgetés-szót? Nem véletlen.
Ennyi idő alatt tapasztalatom azt mutatja,hogy a nevelés egy művészet amitől még igen messze állunk, de törekszünk rá és arra is, hogy egészséges életre való gyermekeket adjunk a világnak. Aki minden helyzetben megállják a helyüket.
Ami a mai világban nem is olyan könnyű és nem is természetes, mint a nevelés sem. Nem elég szeretni és hagyni, hogy nőjön, mint egy kis vékonyka kis hajtás egy csodás virágon. Öntözni,gyomlálni,támogatni érdemes őket,aztán eljön az az idő mikor egyedül nőnek bele a világba és onnantól a saját életük tapasztalatait gyűjtik. Viszont addig rajtam áll, hogy mit kezdek a megadatott idővel, ami mint tudjuk mindig pereg és nem áll meg. Mit lehet tenni,hogy 3 különböző korú gyerektől ne őrüljek meg és az életre valóságot tegyem úgymond beléjük?
Figyelni,tanulni,tapasztalni,hibázni,újrakezdeni,újra tervezni.
Sok viszontagságokon vagyunk túl, amit minden nő átél mikor édesanya lesz. Kialvatlanság, egyedül tenni-lenni-meghízni-elkeseredni-veszekedni a párunkkal-nem is így képzeltük…
Ősszel mikor a válás lebegett a szemünk előtt több másikat látva magunk is majdnem ezt választottuk.A józan ész vagy épp a nehezebb út választása miatt, nem tudom. Döntöttünk. Együtt megyünk tovább a rögökkel és csodákkal teli úton.
Amit az anyaság-nőiség-párkapcsolat-munka-munkanélküliség-háztartásbeli-és újra diák-kör folytonos hisztijén túl élet és élet-érzések a jutalom. Például egy elcsípett pillantás ahogy a nagyfiam néz a szerelmére.
Emlékszem mikor lassan 3 éve tenyértördelés és el-elcsukló hangon bejelentette, hogy szerelmes és bemutatná és felhozná a lányt. Akkor nem meglepődve inkább örömködve fogadtam és hálás voltam neki, hogy ebbe beavat és a támogatásul az apjával együtt köszöntük Neki, hogy elmondta és beleegyeztünk abba is, hogy nálunk legyenek szabad idejükben. Azóta is velünk is vannak, együtt is töltenek velünk időt szívesen.
Attól tartottam a legjobban mikor kisgyermek volt, hogy majd jön a serdülőkor és elfordul, haverok, buli, stb.-és nem tudok róla majd semmit. A mindig támogató és megértő légkör elöl minek menekülni?
Ha akadtak, akadnak is zökkenők vagy problémák igyekszünk az ő fejével is gondolkodni, reális valóságot mutatni, nem pedig rávetíteni a mi tinikorunk viszontagságait.
Más kor volt akkor és most. Ami szerintem a mai korban megbecsülendő érték az a Család. Megértő szerető szülők, nagyszülők és egy jó fej nagybácsi- akinek a mai napig sokat köszönhetünk. Munkájából adódóan ért az emberek nyelvén, így bármikor amikor egy kicsit elakadtunk, megakadtunk, vagy tanácstalanok voltunk volt hova fordulnia egy beszélgetésre, egy fejmosásra. Ha még nagyobb a család az még több szemszög amiből a gyerek tanulhat. Örülök, hogy nem az alkoholba vagy drogokba fojtotta a meg nem értettségét.
A mai világban igen ritka úgy látom.
És ez csak egy gyerkőc a 3 közül és csak egy picinyke szelet a mostani életéből a mi szemünkön keresztül.
Hogy lehet nem csak túlélni,hanem megélni a mindennapokat egy 5 fős családban ahol nagy a korkülönbség a gyerekek között?
Mondjuk úgy,hogy igyekszem velük többet foglalkozni, mint magammal. Mert miközben velük foglalkozok magamat is láthatom és folyamatos a törekvés bennem,hogy magamon dolgozva többet tapasztalhatnak belőlem,több szeretet árad feléjük. A munkám most épp tanulás. A háztartás vezetése. A gyermekek terelgetése.
DSC4160-1024x687Hogy lesz ebből nem depressziós anya-robot?
Úgy,hogy heti tervet készítek,mosás,főzés,takarításon túl,hogy beleférjen a magammal való foglalkozás is. Megtalálni a velük és ma-gammal foglalkozás közti egyensúlyt, na ez művészet.
Viszont arra jöttem rá, ha csak a gyerekekkel és az őket érintő dolgokkal foglalkozom, hamar lemerülök és akkor ki tölti őket?
A kicsi még anya-energiából táplálkozik főleg. A középső meg középső aki mindig méricskéli, hogy a hugi vagy a bátyó kap-e több figyel-met? Hogy egy teljes ember legyen nekik az “anya-ország” az igényeimet, hogy magammal is törődjek nem szabad elnyomnom. Ez az utóbbi 2 évem tapasztalata. Ezért tanulok most olyat amit az ő terelgetésük mellett is tudok szívvel-lélekkel tenni, nem merít le mint egy 8-4-ig tartó felelősségteljes állás. Próbálkoztam azzal is. A legkisebbel többet voltam betegszabin itthon mint dolgozni; közben meg feszültem attól, hogy a munkahelyemen ezt nem nézték jó szemmel.
Döntöttem. Döntöttünk.
A családi költségvetést átszámolva többet ér ha itthon biztosítom a kis csapat hátterét, míg Apa dolgozik. Váltottam.
Ők a legfontosabbak és az idegeim épsége, hogy ne csak egy fáradt fejű anya-sárkányt kapjanak belőlem 4-től estig, hogy ne idegesítsen a sok  kérdés, hogy ne legyen a munkám hivatkozás, hogy nem tudok most veletek lenni…
Kezd átértékelődni az életem. Megláttam, hogy szorong a kicsi az óvodában, ezért kerestünk egy másikat ahol jobban figyelnek az igényeire és egymásra. Ott is csak 8-12-ig az aktív játékon vesz részt. Itthon ebédelünk és itthon alszunk. Azóta kiegyensúlyozott nem szorong.
Sportolok rendszeresen,hogy ne rajtuk vezessem le a mindennapok feszültségeit. Figyelem őket,mert ők belőlünk vannak ezért magamat is jobban megérthetem. Mit miért teszek úgy ahogy és ha nem tetszik a kép hát változtatok.
Tényleg ilyen egyszerű?Nem.
Rengeteg lemondás áldozat munka van abban is ha “csak” otthon vagyok és nem a karrierista nők táborát erősítem akik bizonygatják maguknak is hogy 3 gyerek mellett akár lehet felelősségteljes munkát végezni. Az is egy döntés, de akkor többet van egy bébiszitterrel, óvodai nevelővel mint velem. Olyan gyorsan elszáll az első 6-7 év, akkor meg miért ne én legyek az akivel időt tölt és így erősödik az anya-gyermek kapcsolat?
Annyi lehetőséget rejt a gyermeknevelés ha nem megszokásokra és a társadalmi normákhoz igazítva egy anya-robotként a túlélésért küzdünk. Megélni a pillanatot a kicsivel ahogy percekig nézi a hangyákat például és nyiladozó értelme sok kérdéssel halmoz el-elmerülni vele a felfedezésekbe.
Türelmesnek higgadtnak maradni mikor hisztizik és tudjuk nem az a jó ha meg kap mindent amit akar. Segíteni a középsőnek matekot gyakorolni és századjára sem unni és együtt szinte énekelve mondani az autóban edzésre menet a szorzótáblát. Jót nevetni mikor anya is elrontja nem csak ő. Lerogyni egy fárasztó nap után a párunk mellé és csendben csak odabújni és “csak”lenni.
Mindig menni tovább még ha nehéz és úgy érezzük elegünk van.
Mert mi másért születtünk erre a világra,mit azért, hogy megkönnyítsük egymás életét.