Júliusban úgy döntöttünk Nórival, hogy meglátogatjuk a Capa in Color kiállítást a Capa Központban.

Saját lexikai tudásom gyarapítása végett utána olvastam ki is volt ez az ember, mert bevallom semmit nem tudtam róla, azt leszámítva, hogy világhírű fotográfus.

 – Robert Capa, Friedmann Endreként látta meg a napvilágot, Budapest 1913-ban. A wikipedia szerint  elsősorban dokumentaristaként, haditudósítóként tartják számon. –

Épp óriás szerelmi történések fültanúja voltam, mikor beérve a kiállító terembe Csókokat ábrázoló fotók fogadtak minket. Érzéki jegyzetek, írások a falon, gyönyörű képek. Ekkor még nem tudtuk, hogy a szerelem jelensége egyébként az egész kiállítást végig fogja kísérni: utólag nem is lehetett volna másként hisz épp szerelmesek voltunk s az, hogy mit látunk meg a kiállításon nagyban múlik az észlelőn… :)

Az első terembe érve rácsodálkoztunk arra, hogy a 2. világháború óta eltelt ugyan majdnem egy emberöltő, de a világ alapjaiban nem változott: néztük a mezőn csókolózó szerelmespárt, a vonattal érkező menekülteket. Hátborzongató volt azzal szembesülni, hogy a képek szereplői pontosan olyan hétköznapi emberek mint mi magunk vagyunk. Még a divat is hasonló, a katonák hajviselete, arcszőrzete, a hölgyek ruhái, cípők, kiegészítők mind- mind a mai kor divatját tükrözték.

Ahogy mentünk tovább, képről képre haladva egyre fokozódott a döbbenet:

– Hány éves lehet az a fiú a képen, aki épp katonának áll? Hisz’ szinte még gyerekek!

– Mosolyogva állnak, kezükben fegyvert tartva.

Amellett, hogy rádöbbentünk mekkora szerencsénk van, és mekkora luxus az amiben mi élhetünk, elgondolkodtunk azon is, hogy a háborúnak vajon mi értelme van, ha van egyáltalán. Hogyan lehetséges, hogy egy alig felcseperedett 15-16 éves fiú mosolyogva fegyvert fog és csatába indul? Valószínűleg akkor és ott nem látott más utat, lehetőséget. A mosoly talán a küldetésnek szól, hisz anélkül, hogy a háború valami nemes fényben lenne feltüntetve nehéz lenne csatába hívni bárkit is. Legalábbis én ezt gondolom.

Mentünk tovább, egy ponton túl a háborús képeket hétköznapi események fotói, gyönyörű hölgyek, filmforgatás emlékei váltották fel.

Rengeteg elragadó hölgyet láttunk, mindegyikük egy, vagy akár több fénykép témáját adták a fényképésznek. Elgondolkoztunk , vajon milyen kapcsolat lehetett fényképész és modellje között, többször is összemosolyogva képzelt kis történeteinken; de egy dolgot talán biztosan kijelenthetünk: ezen hölgyek inspirálták Capa-t; szépségükkel, jellemükkel, lényükkel.

Fel is merült a kérdés: vajon mit jelenthet nőnek lenni egy férfi mellett?

Lehet éppen ennyit: pusztán létezni, inspirálni, engedni őt, hogy alkosson kedvére. Ki tudja? :)

fotó (6)